Év végi programok:
2011. május
9-13. Dahlewitzi, német diákok látogatása iskolánkba
27. (pénteken) Gyermeknap
28. (szombaton), 16.00-kor Kulturális Gála
2011. június
1-2. Tanulmányi kirándulások
6. Osztályozó vizsga
7. Osztályozó értekezlet
10. Utolsó tanítási nap és Sportgála
18. (szombaton), 8.30-kor Tanévzáró, ballagás
2011. május 9 - 13. között a németországi Dahlewitzből 10 diák és 2 pedagógus lesz az iskola vendége. A testvériskola diákjai jutalomutazásként kapták a lehetőséget, hogy megismerkedhessenek településünkkel, és a környékkel, továbbá a tószegi gyermekekkel. Az iskolában foglalkozásokat tekintenek meg, közös versenyeket, sütés-főzést szerveznek, illetve megismerkednek a kosárfonással Kuklics József és Csutár Jenő kosárfonó kisiparosoknál. Megtekintik Szolnok város nevezetességeit, és május 12-én hajókirándulásra indulnak Szentendrére, ahol a skanzenbe is ellátogatnak.
Ugyancsak a testvérvárosból 2011. május 22-én 4 fős felnőtt küldöttség érkezik a településre, akik a testvérváros polgárai által összegyűjtött adományokkal szeretnének segíteni a rászoruló tószegi gyermekeknek, családoknak. Adományaik átadására 2011. május 23-án kerül sor az iskolában. Köszönjük a felajánlást. Az adományok kiosztásáról az iskola később értesítést küld.
Varga Józsefné
igazgató
Beszámoló
Az Általános Iskola és Óvoda
2006 – 2011. év
Között Végzett
Oktató – Nevelő Munkájáról
Tószeg, 2011. május 2.
Készítette:
Varga Józsefné
igazgató
Bevezető:
Az 1990/91-es tanévtől kezdődően az általános iskola vezetését majd 1994-től az óvoda vezetését is ellátom Tószeg község területén. A beszámoló az 2006/07-es tanév és a 2010/11-es tanév időszakát öleli fel. 2007/2008-as tanévtől kezdődően a közös igazgatású közoktatási intézmény irányítása Vezseny község területére is kiterjed, miután a két település önkormányzata intézményfenntartó társulás alapításáról döntött.
A pozitív változásokra, minőségi előbbre jutásra törekvő tantestületünk olyan közösség, mely – az intézmény stratégiai, napi tervezésein keresztül, a döntéshozatalon át, a megvalósításig – alkotó módon vesz részt. Köszönöm nekik ezt a támogatást és tenni akarást. Köszönöm mindkét fenntartó önkormányzat támogató együttműködését.
Közös munkálkodással értük el az eredményeket, az intézményre jellemző mutatókat. Szerencsére a kollektivitást sikerült a nehéz helyzetekben is megőrizni, melynek egyik háttere a szülők többségének támogató együttműködése, s a tanulói közösségeket összekötő partnerség.
Beszámolómban a helyzetelemzést intézményünk alapdokumentumaira, éves beszámolóira, statisztikáira, az intézményi költségvetésekre, az elégedettség-mérések eredményeire alapoztam.
1.) Az intézmény küldetése:
Feladatainkat, az óvodával és az iskolával szemben támasztott követelményeket és elvárásokat, a törvényi előírások, Alapító Okiratunk, Tószeg és Vezseny önkormányzatának Közoktatási Intézkedési Terve, Önkormányzati Minőségirányítási Programja, az Intézmény Minőségirányítási Programja, valamint a közvetlen partnereink véleményére épített nevelési – oktatási igényeink határozzák meg. Ez az alapja az intézmény Nevelési és Pedagógiai Programjának, mely összhangban van a fent említett dokumentumokkal.
Az elmúlt 5 év alatt többször módosultak a felsőbb szintű jogszabályok, és ez ismét az intézményi alapdokumentumok jelentős újragondolását, módosítását kívánta, melyeket a kijelölt határidőre teljesítettünk.
A legutolsó módosításra 2010 decemberében került sor (kompetencia alapú oktatás beépítése), de a mögöttünk hagyott évek gyakorlata elvekben, feladatokban és célokban nagymértékben meghatározza jövőnket.
2.) Főbb pedagógiai, nevelési céljaink, feladataink:
Az intézményben dolgozó pedagógusok és valamennyi dolgozó a következő alapelveket tűzték ki célul:
o Olyan légkör kialakítása, ahol a gyermekeink otthon érezhetik magukat.
o Az óvoda és az iskola életében szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására törekszünk.
o A gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését támogatjuk.
o Az egyéni szükségletek és életkori jellemzők figyelembe vételével a gyermeki személyiség kibontakoztatása, fejlesztése a tevékenységek által és a tevékenységeket keresztül.
o Kooperációra és kommunikációra való felkészülés.
Legfontosabb pedagógiai feladatunk a gyermekek teljes személyiségének fejlesztése, valamint a korszerű ismeretek képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből.
A közoktatási rendszerben óvodánk a gyermek 3 éves korától a tankötelezettség kezdetéig látja el nevelési, oktatási feladatait. Iskolánk általános iskolai feladatokat lát el, ezért elsődleges célja a tankötelezettség teljesítését szolgáló nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó nevelés – oktatás.
Alapító Okiratunkban lefektetett tevékenységünk még:
o Napközi otthonos nevelés, tanulószobai ellátás,
o Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése,
o Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása,
o Emeltszintű oktatás testnevelés tantárgy esetében,
o Integrációs pedagógiai rendszer működtetése,
o Pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása,
o Gyermekek intézményi étkeztetése
Az intézmény feladatának tekintjük a tehetség-gondozást és a felzárkóztatást. Célunk eszköze, elsősorban a már jól bevált kooperatív és differenciált tanulás-szervezés szerinti tanítás, a széleskörű versenyhelyzetek megteremtése, a tanulók egyéni érdeklődésének, képességének, tehetségének megfelelő felkészítés – fejlesztés, szakkörök és választható foglalkozások széles skálája.
A felzárkóztató, fejlesztő foglalkozások szervezésével fejlesztő pedagógusok, gyógypedagógusok alkalmazásával, a szakértői véleményekkel megalapozva, a Belső Gondozói Rendszer intézményi szintű kiépítésével segítjük a sajátos nevelési igényű gyermekek továbbhaladását.
A lexikális tudás helyett / mellett – főként alsó tagozatban – előtérbe helyezzük a logikus gondolkodásra építő tanítást, a lényegmegragadó és kritikai összefüggések feltárására építő képességfejlesztést, mely tanulóinkat, gyermekinket a megszerzett tudás új helyzetekben való kreatív hasznosítására teszi képessé (kompetencia alapú oktatás kiépítése az óvodában és az iskolában). Mindezeket, az egyéni és csoportmunkák előtérbe helyezésével, a differenciált oktatás-szervezéssel kívánjuk elérni.
Munkánk eredményességét mérve, gyermekeink felkészültségében, a továbbtanulási mutatókban, a versenyeredményekben, a bukások alacsony számában szeretnénk viszont látni az erre a területre befektetett szellemi energiánkat.
A szocializációs fejlettség, a közösségi erkölcsi és viselkedési normák kialakítása, fejlesztése, mint nevelés, fontos feladatunk volt és látva és érzékelve a körülöttünk alakuló társadalmi helyzetet, még fontosabb feladatunkká válik a jövőben. Segítünk abban, hogy gyermekeink harmonikus, kiegyensúlyozott, a felnőttek világában is boldogulni tudó emberekké váljanak. Azonban a társadalomban is fellépő, és immár az intézménybe is begyűrűző sajátos gond, a neveletlenség, az elhanyagoltság, a deviancia, mely ellen közös erővel kell fellépnünk. Helyzetünkből adódóan kiemelt feladat hárul e szempontból intézményünkre, ezért a jövőben is fontosnak tartjuk gyermekeink magatartását érintő szociális és érzelmi képességének fejlesztését, a közösségi élet, és az érzelmek erősítését.
Ezt minden munkatársunktól elvárt példamutatással, valamint következetes magatartás-változtatási módszerekkel kívánjuk elérni. Jó lehetőség erre, az ünnepségek, megemlékezése, dekorációk, a programok munkáiba való tanulói bekapcsolódás, a közös készülődés, a felelősség-vállalás az intézmény életébe. Szépek, szervezettek az ünnepségeink, ezzel is hatva a gyermekek összetartozást erősítő érzelmeire. Célunk, hogy a közösségépítés hassa át továbbra is az intézményi szintér minden területét.
Fontos terület a tanulók nyelvi készségeinek, kommunikációs képességeinek kialakítása, valamint a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése. Az OM által előírt kötelező országos kompetencia-mérések összegzései is megerősítettek bennünket abban, hogy oktatómunkánk fejlődést mutat ezen a téren. Az Értékelési Központ kimutatása alapján olvasás – szövegértésből, matematikából gyermekeink a település szerkezeteket figyelembe véve megfelelően teljesítettek (községek). Ebben a mérésben a leggyengébb képességű gyermekeink is részt vettek, ezért is örömteli számunkra ez az eredmény, mert igazolja a fejlesztésben, differenciáló módszereinkbe fektetett munkánk sikerességét.
Idegen nyelv tanítása terén jobban ki kell használni a külföldi partnerkapcsolat által nyújtott nyelvi gyakorlási teret, azt lehetőség szerint bővíteni, gazdagítani főként az írott forma alkalmazásának viszonylatában (partnerlevelezés).
Kiemelt terület iskolánkban a mozgáskultúra fejlesztése, az egészséges életmódra nevelés. Hagyományos rendezvényeinket túl évente megszervezzük az úszás-oktatást az alsó tagozaton, kihasználjuk a mindennapos testnevelés lehetőségeit a táncoktatás, a népi és gyermekjáték oktatás, a versenyeztetés keretein belül.
Könyvtárunk a kultúra központjává válhat, ahová a gyermekek szívesen járnak. Könyvek, cd, oktató programok és számtalan brossura közül választhatnak segítséget a tanuláshoz, a tanításhoz, a szórakozáshoz. Multimédiás számítógépek segítik a búvárkodást, az internetezést. Tanulóink szívesen töltik délutánjaikat a könyvtárban, beszélgetve, házi feladatok megoldásával foglalkozva. Folyamatosan igyekszünk nyomon kísérni és beszerezni a legújabb, és a gyermekek számára is keresett, gyermekirodalmi illetve ismeretterjesztő kiadványokat. Szavaló, prózamondó versenyeket, könyvtárhasználati órákat, kiállításokat, megemlékezéseket szervezünk a könyvek birodalmában.
Kiemelten fontos számunkra a pályázatok írása, a támogatások megfelelő beépítése a mindennapi oktató – nevelő munkába, hogy a szakmai fejlődés anyagi feltételeit ily módon is kibővíthessük. Az elmúlt 5 évben 120.216.000 forint különböző pályázati forrás, támogatás érkezett az intézmény működését, fenntartását segítve. Az elnyert pénzeszközök nélkül nem tudtunk volna teljes körű felújítást végezni az óvoda és iskola épületén, nem tudtunk volna bútorzatot cserélni, szemléltető eszközöket vásárolni, fejlesztő és sporteszközöket beszerezni, kirándulni, erdei iskolai programokat lebonyolítani, és a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét javítani. E pályázatokon keresztül valósulhatott meg az iskola teljes körű informatikai struktúrájának fejlesztése, modernizálása.
2006. évi pályázati összeg: (informatika, közoktatási közalapítványi) 2.950.000 Ft
2007. évi pályázati összeg: (integrációs nyári tábor, informatikai, IPR, közoktatási közalapítványi, testnevelési) 23.822. 000 Ft
2008. évi pályázati összeg: (IPR, informatikai, közoktatás-fejlesztési célú, könyvtári, közoktatási közalapítványi, TÁMOP) 38.470.000 Ft
2009. évi pályázati összeg: (IPR, pótlékrendszer, pedagógiai szakszolgálat, könyvtárfejlesztés, közoktatási közalapítvány, iskola felújítás, TIOP tanulói laptop 26.150.000 Ft
2010. évi pályázati összeg: (IPR, pedagógus továbbképzés, pótlékrendszer, informatikai, útravaló ösztöndíj, Jó gyakorlat, Több nyelven alapítvány, óvoda-felújítás) 28.824.000 Ft
Köszönöm a pályázat-írásban részt vevők munkáját, a fenntartó önkormányzat támogatását, a pályázatok megvalósításában részt vevő kollégák munkáját.
3.) A nevelés, az oktatás szerkezete:
Óvodánknak Tószegen 5, Vezsenyben 1 csoportja van. Iskolánknak Tószegen 8 évfolyama van, ahol minden évfolyamon kettő osztály működik. Vezsenyben 1 – 4. összevont osztályban tanulnak a diákok. A napközis és tanulószobai csoportok száma Tószegen 7, ahol az alsó tagozatban minden osztályhoz tartozik egy napközis csoport, felső tagozatban az 5 -6., valamint a 7 – 8. évfolyam alkot egy-egy csoportot. Vezsenyben 1 napközis csoport működik.
Alsó tagozat: Legfontosabb feladatunk, hogy a tanulók valóban készség-szinten sajátítsák el az olvasás, az írás és a számolás alapjait. Az osztályok szervezésénél maximálisan figyelembe vesszük a szülők igényeit. Több éves átlagban az alsós évfolyamon a tanulók 92 – 95 %-a napközis elhelyezésben részesül. A nagy felmenő rendszer érvényesül az alsó tagozaton, ami biztonságot, stabilitást ad a kisgyermekek számára, és a tanító útmutatásával mindez jelentősen megalapozza a közösséggé kovácsolódást. Pedagógusaink minden tőlük telhetőt megtesznek a tanulók jobb előrehaladásának érdekében, változatos módszerekkel oktatják, nevelik a diákokat. Jelentős feladatot vállalnak a különböző hátrányokkal bíró gyermekek korrekciós gondozásával. Az 1. osztályos tanulók úgynevezett bemeneti mérése minden év szeptemberében megtörténik a Tímár féle iskolai készültség mérésének módszerével. Amennyiben valamelyik gyermeknél kiderül, hogy problémája van, fennáll a tanulási nehézség, úgy a gyermek egyéni gondozására kerül sor a továbbiakban. Amennyiben szükséges a fejlesztés, a felzárkóztatás a magasabb évfolyamokon is folytatódik.
A minden napos testnevelés lehetőségének biztosítása is hozzájárul a gyermekek egészséges életmódra neveléséhez. Az emelt szintű testnevelés, a gyermekjáték, a néptánc, modern és társastánc oktatása, az úszás-oktatás népszerűsége, a szociális kompetenciák erősítése hozzájárul ez irányú feladataink ellátásához. Kiemelt szerepet kapott oktatásunkban az erdei iskolai program. Már alsóban igyekszünk a tanulókkal megismertetni minden téren a környezettudatos magatartást. Örvendetes, hogy munkánkhoz sikerült helyi szervezeteket bevonni, és népszerűsíteni a helyi környezeti adottságokat, szabadidős tevékenységeket (Vadásztársaság, Tó-Társulat, Guti-Kert Lovarda).
Felső tagozat: Ebben a korban az előző pedagógiai szakasz eredményeire építve hangsúlyosabbá válik az önálló tanulási tevékenység. Az osztályközösségek megbontás nélkül lépnek át alsóból a felsőbe. A humán, reál és a készségtárgyak oktatásának egészséges egyensúlyát igyekszünk megvalósítani. Csoportbontásban tanulják diákjaink az idegen nyelvet, az informatikát, a technikát. Népszerűek a modul-rendszerű tantárgyak (tánc, dráma, egészségtan, informatika). Munkánk eredményei leszűrhetők mind a tehetséggondozás, mind a hátrányok leküzdése és a felzárkóztatás területén, hiszen a középiskolák visszajelzései alapján gyermekeink nagy többségben megállják a helyüket a különböző iskolatípusokban.
Továbbtanulási mutatók:
iskolatípus | 2006/07. | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. |
Gimnázium | 6 | 6 | 5 | 6 |
Szakközépiskola | 17 | 12 | 20 | 16 |
Szakmunkásképző | 16 | 18 | 20 | 20 |
Összesen: | 39 | 36 | 45 | 42 |
Az osztályfőnök személye nagyon fontos egy osztály életében. Kiválasztásánál az osztály összetétele és habitusa is meghatározó. Koordináló szerepet tölt be az osztályban tanító nevelők között, intézi a tanulók ügyes – bajos dolgait.
Iskolánkban felső tagozaton is adott a napközi otthonos tanuló szobai ellátás. Itt már megnő a házi feladatok elkészítésére fordítandó idő, továbbá lehetőséget kapnak a gyermekek a tanórán kívüli programok elérhetőségére, az iskolában töltött idő hasznos eltöltésére (könyvtár, választható foglalkozások köre) továbbá a tanulási nehézségek leküzdésére (fejlesztő és gyógypedagógiai foglalkozások). Kiemelt jelentőségű itt is, mint alsó tagozaton, a segítő, nevelő munka, mivel a legtöbb napközis gyermek tanulási nehézséggel, magatartási problémával, hátrányos családi háttérrel rendelkezik. Számukra biztos pont a délutáni napközis lehetőség.
Mi, az intézmény dolgozói hisszük és valljuk, hogy az óvodai és iskolai élet szereplői csak közös munkálkodással tudnak eredményt elérni. Ezért igyekszünk kihasználni minden lehetséges fórumot, rendezvényt, hogy az óvodánkat és az iskolánkat magunkénak érezhessük. Fontos, az óvoda és az iskola otthonossága, dekoráltsága, tisztasága. Alapvető követelmény a házi rendben megfogalmazott normarendszer betartása és betartatása. Igyekszünk olyan programokat összeállítani, hogy élmény legyen minden közös rendezvény, ünnepség. Ebben nagy szerepe van az óvodai közösségnek, az iskolában a Bóbita és a Kucorgó Gyermekszervezetnek.
Az intézmény életében már hagyománnyá vált az úgynevezett pedagógiai napok rendezvénysorozata. Ilyenkor a munkaközösségek tagjai nagy odaadással szervezik a tanórai és tanórán kívüli időben rendezett programokat, az óvodai foglalkozásokat. A gyermekek már várják és készülnek a bemutató foglalkozásokra, a pedagógiai napok témájához kapcsolódó eseményekre.
4.) Az intézmény környezete, partnerek:
Az óvoda és iskola intézményegységei rendelkeznek a megfelelő oktatást - nevelést kiszolgáló helyiségekkel (csoportszoba, tanterem, tornaterem, orvosi szoba, könyvtár, aula). Szükségmegoldás az iskolában, hogy a gyermekek a művelődési ház nagytermében ebédelnek. Ott került kialakításra egy melegítő konyha. Ebben a beszámolóban örömmel írhatom, hogy az elmúlt nyáron az óvoda, előtte pedig az iskola épülete újult meg Tószegen, ezzel is biztosítva azt, hogy gyermekeinket korszerű körülmények között nevelhetjük – oktathatjuk.
Vezsenyben az óvoda és az iskola termei tágasak, barátságosak, világosak. Arra törekszünk, hogy minden intézmény-egységünkben a helyiségek minél otthonosabbak legyenek, ezért tanulóink, gyermekeink, kollégáink munkái díszítik a belső környezetet. Ebben példamutató a tószegi óvónők és tanítók munkája. További tennivaló mindig akad: az óvodai kerítés felújítása, az iskolaudvar felújítása, parkosítás, virágosítás, iskola csatornarendszerének felújítása, tornaterem belső termének korszerűsítése stb.
Tószegen gondot jelent, hogy az iskolát közvetlenül családi házak veszik körül, szűk a mozgástér 300 tanuló részére.
Közvetlen partnereink:
Az intézmény alkalmazotti köre: Jelenleg az óvodában Tószegen 10 óvónő, 5 dajka, 1 karbantartó, Vezsenyben 2 óvónő, 1 dajka, iskolánkban Tószegen 33 pedagógus, 12 oktatást – nevelést segítő alkalmazott, Vezsenyben 3 pedagógus és 1 fő takarító dolgozik. A pedagógusok közül többen különböző szakkollégiumot, a főiskolákon, egyetemeken kiegészítő szakot szereztek azért, hogy az intézmény megfelelő személyi feltételekkel rendelkezzen a pedagógiai programban vállal feladatok ellátásához. Ezeket a végzettségeket mind fel is használjuk arra, hogy minél több lehetőséget tudjunk felkínálni tanulóinknak (angol nyelvtanári, gyermektánc oktatói, gyógypedagógus és logopédus, nyelv és beszédfejlesztő, gyógy-testnevelő, médiaismeret, informatika szak, ECDL vizsga). Szakos ellátottságunk jó, kollektívánk kész az új módszerek befogadására, elsajátítására, alkalmazására (kompetencia alapú oktatás). Ötéves beiskolázási tervünk, éves továbbképzési tervünk mindig az aktuális szükségleteink, fejlesztendő területeink képzésére irányultak és irányulnak. Az elkövetkezendő években erősíteni kell a problémával küzdő gyermekek oktatásával foglalkozók számát, valamint pótolni a nyugdíjba menő és kieső szakos tanárok pótlását (gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, néptánc – gyermektánc, német).
Tószegen az iskolában oktatást – nevelést segítő személyzet: könyvtári asszisztens 1 fő, gazdasági csoport 3 fő, iskolatitkár 1 fő, karbantartó 1 fő, konyhalány 2 fő, takarító 3 fő, portás 1 fő. Az intézménnyel kötött megbízással látják el feladataikat: 1 fő társastánc-oktató, 2 fő gyógypedagógus – logopédus, 1 fő iskolapszichológus.
A fent említett munkakörök ellátására vannak alkalmazva, fontos számukra az intézmény jó üzemelése, minőségi munkájuk, tevékenységük elengedhetetlen követelmény a zökkenőmentes működéshez.
A dolgozók a munkabérüket az érvényben lévő besorolási rend és a Kjt szabályozása alapján kapják. A minőségi munkáért járó bérkeretet valamennyi munkatársunkra kiterjesztve használjuk fel.
A továbbképzéseket, önképzéseket az intézmény támogatja. Elsősorban az ez irányú normatívából finanszírozzuk, de nem zárkózunk el az egy napos és nagyon hasznos továbbképzések finanszírozásától, a megjelenés lehetőségétől sem.
Gyermekek közösségei: különböző képességekkel kerülnek a gyermekek az intézménybe. Többségében jól felkészült, az iskolai elvárásoknak kellő bátorsággal neki induló gyermekeket kapnak a tanítók, óvónő kollegáinktól. Célunk, hogy mindenki egyéni képessége a legteljesebben kibontakozzon. Létszámunk az elmúlt 5 évben csökkent az óvodában és az iskolában is (lásd. 10. pont alatti mutatószámok). Ebben közrejátszik a születések száma, a településről történő elvándorlás, avagy az intézményből történő távozás.
A gyermekek többsége azon van, hogy tőle telhető módon tanuljon, tegyen az intézmény életéért, hírnevéért. Büszkék vagyunk, a tanulmányi területen, sport vagy művészetek területén elért sikereikre, amit társaikkal is ismertetünk, és különböző dicséreti formákkal ismerjük el munkájukat. Sajnálatos, hogy a deviancia valamelyest felerősödött az iskolában. A felelősségre vonás segítésében, megítélésében a gyermekek többsége partner, de még nagyon sok közösen megoldandó magatartási probléma kerül elő nap mint nap.
Szülői közösség: mind az óvodában, mind az iskolában Tószegen és Vezsenyben is működik a szülők választott közössége, akik az intézményi szintű Szülői Közösség szervezetét alkotják. Segítőkészek és együttműködők, minden téren számíthatunk és számítunk rájuk. Legfontosabb a gyermek érdekében minden közös pont megtalálása. Igyekszünk megteremteni azt a széleskörű kapcsolati lehetőséget, ahol a közös ügyért való munkálkodás minél jobban kiteljesedhet.
Fenntartó önkormányzat és a környező intézmények: napi kapcsolatban vagyunk a polgármesteri hivatal munkatársaival, valamennyi bennünket érintő ügy intézésében, melyhez megkapjuk a szükséges támogatást, segítséget. Jó dolog, amikor aktívan bevonnak bennünket az intézményünket érintő fontosabb döntésekbe, számítanak szakmai tudásunkra.
Tartalmilag együttműködő kapcsolatunk van a településen működő községi közkönyvtárral, családsegítő szolgálattal és gyermekjóléti szolgálattal, egészségügyi intézményekkel, rendőrséggel, civil szervezetekkel. A környező települések oktatási – nevelési intézményeivel egyes szakterületeken gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki (közös versenyek szervezése). Hagyománnyá vált, hogy az intézmény pedagógiai programjába beépített programoknak megfelelően tartják meg előadásaikat a Humán Szolgáltató Központ és a Rendőrkapitányság alkalmazottai (Da-Da program, Mentálhigiénes program).
Az intézményünk közvetett partnerei:
Egészségügyi intézmények: óvodánk és iskolánk egészségügyi ellátását az iskolaorvos és a védőnők, továbbá az iskolai fogorvos biztosítja. Az orvosi szoba az iskola tornatermében található, ahol a legszükségesebb orvosi műszereket és eszközöket próbáltuk biztosítani az iskolaorvosi vizsgálatok ellátásához, a védőoltások beadásához. Ebben segítségünkre volt az iskolaorvos és védőnők rugalmas hozzáállása (egészségügyi követelményeknek való megfelelés). A tanév során minden csoportban és osztályban igen alapos, a gyermekek fejlődését nyomon követő vizsgálatokat tartanak. Segítséget nyújtanak az osztályfőnöki órák anyagául szolgáló felvilágosító, egészségügyi témákban, tisztasági, tetvességi ellenőrzésekben.
Pedagógiai Szakszolgálat: (Nevelési Tanácsadó, Szakértői Bizottság) Fejlesztő pedagógusaink közvetlen partnerei ezeknek az intézményeknek. Fontos az együttműködés, hiszen a szakvélemények alapján tőlük kapnak segítséget a tanulási, és mentális problémákkal küzdő tanulóink.
Külföldi partneriskolánk: Iskolánk, a Tó-part Egyesület segítségével építette ki kapcsolatát a Németországi Dahlewitz városának általános iskolájával. A kapcsolat azóta is gyümölcsöző, évente cserélődik egymás látogatása. Várható, hogy ebben az évben egy pályázat kapcsán (Európai Nyelvi Díj) újabb partnerkapcsolat felvételére nyílik lehetőség a romániai Szatmárnémetivel. A feladat ezen a területen: a kapcsolatok tárházának gazdagítása (levelezés, e-mail-es kapcsolattartás, közös játék, kiállítás, pályázatok szervezése).
Sportegyesület: együttműködésünk alapja, a tehetségek kibontakoztatása, továbbfejlesztése. Elsősorban a labdarúgás utánpótlásának a biztosításában segédkezünk. Eredményeik, országos helyezéseik az intézményünk jó hírnevét gazdagítják.
Civil szervezetek: Vadásztársaság, Tó-társulat, Guti-kert Lovarda, akik a kompetencia alapú oktatás megvalósításában nyújtanak segítséget számunkra (Erdei Iskolai program). Munkájukkal nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeinkben tudatosul településünk környezeti adottsága, lehetőségek a szabadidő hasznos eltöltésére.
Mind az óvoda, mind az iskola gyermekközösségei színes műsoraikkal segítik az idősek továbbá a településen működő hivatalok, intézmények, gazdasági szervezetek felnőtt közösségeinek rendezvényeit.
5.) Költségvetési ellátottság, célok és anyagi feltételek.
Az intézmények költségvetése mindenkor közös megegyezés alapján születik az önkormányzat és az intézményegység-vezetők között.
A bér költségvetése minden évben a feladatellátáshoz igazított, a törvényi változásokat követő, csak a feltétlenül szükséges keretet biztosítja intézményünk számára. A lehetőséghez igazodva megszorító gazdálkodással tudtunk kijönni a bérkeretből.
Dologi kiadásaink rezsi költségeit külön tételként biztosítja a fenntartó. Takarékossági intézkedések alkalmazásával próbáljuk minimális szintre csökkenteni a felhasználást, de a fűtés, víz- és világítás szempontjából erre kevés a lehetőségünk. Igaz, sokat várunk a 2010-ben megvalósult világítás korszerűsítésétől (Szemünk Fénye Program). Köszönjük az önkormányzat ez irányú támogatását.
Pályázati pénzekkel kiegészítve kicseréltük 7 tanteremben az elhasználódott székeket, padokat, tantermi bútorokat. Próbáljuk otthonosabbá tenni a folyosói bútorzatot is. Általában kétévente részleges, vagy teljes falfestésre is sor kerül. Évente felújítottuk a tornatermi eszközöket és pótoltuk az elhasználódott, hiányzó felszereléseket. Az iskolai könyvtárban, a tanári szobában is megtörtént az internet-kapcsolat kialakítása, számítógépek elhelyezésével, amelyek a pedagógusok mindennapi munkáját hivatottak segíteni. Itt került elhelyezésre egy modern, nagy teljesítményű fénymásoló, illetve a gazdasági csoport technikai felszereltsége is javult az elmúlt 5 évben 1 db új számítógép és fénymásoló gép beállításával. További informatikai eszközfejlesztés történt, normatív támogatásból, az igazgatóhelyettesi, az igazgatói és fejlesztő szobában (1 – 1 számítógépcsere illetve sokszorosító gép).
Taneszköz-ellátottság:
A tantárgyak demonstrációs eszközeit bővítettük, modernizáltuk, oktatási programokat, térképeket, hangzó anyagokat vásároltunk, a költségvetés illetve pályázati lehetőségek függvényében.
Az intézmény eszközellátottsága megfelelő, mind az óvodában, mind az iskolában igyekszünk azokat önerőből, vagy pályázati úton korszerűsíteni, bővíteni (óvodai számítógépek üzembe helyezése, óvodai fektetők cseréjének megkezdése, digitális fényképező gép, kamera, hangosító berendezés, tanári és tanulói laptopok, digitális táblák, fejlesztő eszközök beszerzése történt). A napközis csoportok számára a költségvetés évente biztosít egy keretösszeget az eszközellátottság biztosítására. Azonban a játékokkal, sportszerekkel való ellátottság még így sem kielégítő, illetve nagyfokú a rongálás, a nem megfelelő alkalmazás, tárolás. Ezen az elkövetkezendő időben javítani szükséges. Taneszköz-ellátottság tekintetében igyekszünk eleget tenni a felsőbb szintű jogszabályi követelményeknek.
A kiegészítő normatívákkal a törvényi előírásoknak megfelelően gazdálkodtunk. Költségvetésünk az elmúlt 5 évben biztosította a működés feltételeit, lehetőséget nyújtott az ésszerű gazdálkodásra.
A teljesülésben az önkormányzati finanszírozás, továbbá az intézmény saját bevétele szerepel, az alábbi megbontásban:
| Eredeti / eFt | Módosított / eFt | Teljesítés / eFt |
2006. év |
|
|
|
Finanszírozás | 183.670 | 184.899 | 184.899 |
Saját bevétel | 6.748 | 8.455 | 8.802 |
Összesen: | 190.418 | 193.354 | 193.701 |
2007. év |
|
|
|
Finanszírozás | 176.167 | 200.199 | 200.199 |
Saját bevétel | 7.933 | 12.923 | 12.926 |
Összesen: | 184.100 | 213.122 | 213.125 |
2008. év |
|
|
|
Finanszírozás | 237.140 | 245.303 | 245.303 |
Saját bevétel | 11.030 | 14.647 | 13.354 |
Összesen: | 248.170 | 259.950 | 258.657 |
2009. év |
|
|
|
Finanszírozás | 224.978 | 239.566 | 239.566 |
Saját bevétel | 10.993 | 16.344 | 14.682 |
Összesen: | 235.971 | 255.910 | 254.248 |
2010. év |
|
|
|
Finanszírozás | 223.773 | 239.643 | 237.810 |
Saját bevétel | 9.008 | 12.758 | 13.008 |
Összesen: | 232.781 | 252.401 | 249.818 |
2011. év |
|
|
|
Finanszírozás | 225.357 |
|
|
Saját bevétel | 7.950 |
|
|
Összesen: | 233.307 |
|
|
Egy gyermekre jutó költségek:
Egy gyermekre jutó költség: | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 |
333.000 (581 fő) | 315.000 (676 fő) | 371.000 (698 fő) | 386.000 (699 fő) | 363.000 (689 fő) |
Az egy gyermekre jutó költségek az éves teljesített költségvetés alapján kerültek kiszámításra. 2007. év a Vezsenyi társulás létrehozásának időpontja.
Az 5 év viszonylatában a kimutatás költségtényezői a 330.000 – 390.000 forint körüli egy főre eső összeget mutatja. A gyermeklétszámban az óvoda, iskola és napközis ellátást igénybe vevők szerepelnek. Elsősorban a bérrel kapcsolatos, valamint a közműdíjak évenkénti emelkedése indokolja a növekedés, annak ellenére, hogy a gyermeklétszám nem nőtt.
1 pedagógusra jutó tanulók, tanulócsoportok száma az iskolában:
Egy pedagógusra jutó tanulói létszám | 2006/2007. | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. | 2010/11. |
15 | 14 | 16 | 17 | 17 | |
Egy tanulócsoportra jutó tanulói létszám | 20 | 22 | 22 | 21 | 20 |
Egy pedagógusra jutó gyermek száma az óvodában:
Egy pedagógusra jutó gyermeklétszám | 2006/2007. | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. | 2010/11. |
13 | 16 | 13 | 13 | 12 | |
Egy csoportra jutó gyermeklétszám | 26 | 26,5 | 26,6 | 26,6 | 24 |
A fent említett költségvetési keretből csak úgy lehetett hatékonyan kijönni, ha takarékossági elveket, intézkedéseket alkalmazunk szinte minden területen. Fontosnak tartottunk a havonként történő kiadások és bevételek egyeztetését, illetve a még rendelkezésre álló keret áttekintését a gazdasági ügyeket intéző vezető-társammal együtt. A költségvetési kiadások előre tervezettek, a rangsort a szükség-szerűség és a minőségi feltételek megteremtése határozza meg.
Az intézmény évenkénti saját bevételi tervét a tanulói étkezési térítési díj befizetések, bérlőink befizetései adják.
Nagy gondot fordítunk az intézmény állagának megőrzésére, állandóan javítjuk a kisebb meghibásodásokat, rongálásokat. Örülünk az elmúlt két év felújítási munkálatainak, mivel ez által rendezettebb körülmények közé kerültek gyermekeink. A sok gyermek jelenléte természetesen mindig meglátszik a tanév során, de igyekszünk a bevonásukkal megőrizni az intézmény tisztaságát, kiszűrni a figyelmetleneket, a rongálókat. A nyár mindig a maximális helyrehozatalra irányul, melynek karbantartási munkálatait éves terv alapján végezzük.
Nagy gond az iskolai udvar, tornaudvar állaga, a csatornarendszer, amit eddig sikerült költségvetésünkből javítgatni, de ez csak ideiglenes megoldás. Gond az óvodában és az iskolában is a kerítés állaga, amely felújításra szorul, továbbá az iskolai tornaterem tetőszerkezetének, valamint belső nagytermének korszerűsítése is szükségszerűvé vált. Az iskolában a tanulók többsége kerékpárral jár, melyek tárolását meg kell oldanunk az elkövetkezendő rövid időn belül.
6.) Szervezeti – vezetési jellemzők:
Mint intézményvezetőnek olyan intézmény megvalósítása volt a célom, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekek kikerülve az intézményből, bárhol zökkenőmentesen tudjanak beilleszkedni, lehetővé téve a környezettől való „előnyös” különbözőség elérését, mert ez az óvoda és iskola jövőjének a záloga. Nyitott működéssel, átlátható munkával teszem partnereink és a fenntartó számára is megismerhetővé a helyi oktatást – nevelést.
Tevékenységemet és munkatársaim tevékenységét is szolgáltatásnak tekintem, melyet szeretetteljes légkörben kívánok megvalósítani. Igénylem a vélemény-nyilvánítást, és ugyanakkor elvárom, hogy munkatársaim aktívan részt vegyenek a megvalósításban. A lehetőségek szerint gondoskodom, hogy a munkához a szükséges szellemi és humán erőforrás rendelkezésre álljon. Arra törekszem, hogy szolgáltatásunk minősége miden munkatársam személyes felelőssége legyen.
Vezetői munka és felelősség-megosztás:
Az egyszemélyi felelősségem mellett az intézményi működés területi ellenőrzésében, kisebb döntésekben, az irányításban nélkülözhetetlenek az együttműködő vezető társaim.
Vezetői munkámat 1 fő igazgatóhelyettes, 1 fő intézményegység-vezető (óvoda), 1 fő tagintézmény-vezető (Vezseny iskola – óvoda), 1 fő gazdasági vezető segíti.
A döntések előkészítésében részt vesz a kibővített intézményi vezetőség, mely a közalkalmazotti tanács elnökével, a szakszervezeti vezetővel, a diák-önkormányzati és az ifjúságvédelmi vezetővel kibővített testület; szerepe az érdekegyeztetés, döntés-előkészítés, információ-csere.
A pedagógiai munka belső ellenőrzésének szabályozás és gyakorlati megvalósítása:
A címben megjelölt feladatot az Intézményi Minőségirányítási Programban meghatározottak szerint kell végeznünk. Ez alapján elfogadtuk, hogy a belső ellenőrzési rendet a Pedagógiai Nevelési Program, az SZMSZ és az éves intézményi Munkaterv részeként összeállított Belső Ellenőrzési Terv határozza meg. Ebbe tartozik a szakmai ellenőrzés, amely a helyi célkitűzések megvalósulásának megismerése, az intézményi oktató – nevelő munka színvonalának értékelése, a gyermeki - tanulói teljesítmények alakulása, a gazdálkodási munka területeinek ellenőrzése.
Az ellenőrzést végzők köre és feladata is meghatározásra került. Helyetteseim, a munkaközösség-vezetők, team-vezetők szaktárgyi megosztásban látogatták a pedagógusok óráit, foglalkozásait, fokozottan figyelve a kollégák problémáinak feltárására, segítésére. Az ügyviteli, pénzkezelési, étkezési feladatok ellenőrzése is évente megtörténik. Az ellenőrzések tapasztalatait rögzítjük, ha szükséges, intézkedésekkel, határozatokkal korrigáljuk a hiányosságokat, tanácsokkal, beszélgetésekkel segítjük munkatársainkat. Fegyelmi eljárást az elmúlt 5 évben még nem kellett lefolytatnom, de 3 esetben írásbeli „megrovás” büntetést kellett alkalmaznom.
Az innováció támogatása:
Az intézmény dolgozóinak kezdeményezéseit, ötleteit, kidolgozott projektjeinek kivitelezését messzemenően támogatom, ha mögötte az adott munkaközösség, illetve a tantestület is felsorakozik. Úgy érzem, hogy ezekben az esetekben a kezdeményezések széles körben támogatottak, és megvalósításukban tükröződik a kollektivitás, az önállóság (belső gondozói rendszer kiépítése, mentálhigiénés program kidolgozása, kompetencia alapú oktatás bevezetése és jelenleg a fenntarthatóság biztosítása, jó gyakorlatok átadása - átvétele).
7. ) Tantervi programok, tevékenységek:
A sűrűn módosított Közoktatási Törvény előírása szerinti tantervi programok igen színes skáláját alkalmazzuk mind az óvodában, mind az iskolában. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy pl. egy 8 évre kidolgozott program szerint még egyetlen iskolai osztály sem tudott végezni. Nem jó ez a sok módosítás a gyermekek szempontjából, véleményem szerint bizonyos stabilitásnak, állandóságnak kellene lenni, legalább a törzsanyagok rendszerében. Szükség volt a reformokra, haladni kell a „korral”, kellett a szemléleti és nevelési módszerváltás, de ennek is hosszú távúnak kellene lennie, nem kétévente változónak.
Valamennyi programunk alapja a hagyományokra építő oktatás, az anyanyelvi, a matematikai, az idegen-nyelvi és informatikai képesség fejlesztés. Hangsúlyos az egészségnevelési, természettudományi megalapozottság és a művészetek, a mozgáskultúra iránti igény kialakítása.
Tantervi felépítettségünk, tantárgyi rendszerünk lehetővé teszi a kollégák szabad tankönyv választását, melynek kritériumait a törvényi előírásokon túl, pedagógiai programunk is szabályozza. Fontosnak tartjuk a gyermek szempontjából való használhatóságot, az árakat, a könyvvel kapcsolatos tanári gyakorlati tapasztalatot. Sajnos azonban itt is nagymértékű az évenkénti változtatás, módosítás a kiadók részéről.
A tanórán kívüli tevékenység-formák és azok hatékonysága meghatározó a gyermekek fejlődése szempontjából. A következő területeken valósítjuk meg a tanórán kívüli tevékenységeket: hagyományőrzés, diákönkormányzat, napközi otthon – tanuló szoba, diákétkeztetés, tehetséggondozó és fejlesztő foglalkozások, versenyek, vetélkedők, iskolai könyvtár, erdei iskola, táborozások. Mindezek a tevékenységek jelentősen segítik a tanórai munkát, a közös célért való munkálkodást. A sport tevékenységét a Tisza Diáksport Egyesület segíti.
Hátrányos helyzetű gyermekek segítésének eszközei, módszerei: ezen a területen nagyon sok a tennivalónk, hiszen tanulóink fele hátrányos helyzetű. Igen fontos a gyermekvédelmi munka. Szerencsére az utóbbi években ezen a területen, az iskolában a témát jól ismerő pedagógus dolgozott, aki aprólékos, körültekintő gonddal látta el feladatát, míg az óvodában ezen a területen kevesebb még az intézendő feladat. Egyre több a hátránnyal küzdő gyermek, amelyek között megtalálható az anyagi nehézségek, a lelki – testi terror, a szülők nemtörődömsége, melynek nyomán a védelem alatt állók száma egyre nő. Fontos a kapcsolatteremtés és az elfogadó viszony a szülői háttérrel, hogy segíteni tudjunk. Sok múlik a nyílt, együttműködési formán, a hatóságokkal való kapcsolaton, mely a megsegítésre irányul. Ezt a területet hivatott segíteni az intézményi integrációs rendszer kiépítése és támogatása, továbbá az úgynevezett útravaló ösztöndíj program lehetőségének biztosítása a tanulók számára.
| 2006/07 | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. | 2010/11. |
Hátrányos helyzetű gyermekek | 125 | 176 | 238 | 228 | 233 |
Veszélyeztetett gyermekek | 15 | 19 | 16 | 14 | 16 |
Cigány gyermekek | 38 | 46 | 49 | 52 | 45 |
8.) A gyermekek neveltségi szintje, a tanulók teljesítményei:
A gyermekek értékelési, elismerési rendszere a Pedagógiai Nevelési Programban került kidolgozásra. A gyermekek tudása, a tanulók osztályzatai mögött érték van, ezt bizonyítja, az aránylag zökkenőmentes átmenet az óvodából az iskolába, az általános iskolából a középiskolába. A középiskolai felvételiken a gyermekek megállják helyüket, ezt igyekszünk erősíteni az iskolában szervezett középiskolára előkészítő foglalkozások indításával is.
A tantárgyi teljesítmények eredményei nagymértékben függenek a tantárgy szeretetétől, a született készségektől, a tanár – diák kapcsolatoktól, a tanítási struktúrától, módszerektől.
A differenciált oktatás következtében a képesség szerinti tanítás eredménye: az iskolai tanulói sikerek (mint tehetséggondozás) s a minimális évismétlés, pótvizsga.
| 2006/07 | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. |
Kitűnők % | 5,44 | 6,30 | 5,89 | 5,50 |
Bukási % | 3,03 | 3,85 | 3,79 | 2,94 |
Az adatok mögé nézve a lemorzsolódás nem jelentős. Ezt az eredményt igen tervszerű, felzárkóztató munka előzi meg a tanítási időszakban. Sajnos néhány gyermek esetében a leggondosabb felzárkóztatás sem hozza meg az eredményt. Ennek leggyakoribb oka, az érdektelenség és a nemtörődömség.
A versenyzés nem kötelező iskolánkban, de tanulóink kihívásnak veszik és nevelőik segítségével sokan neveznek az országos levelezőversenyekre, sportversenyekre, művészeti, tanulmányi versenyekre. Tanulmányi eredményeiktől függetlenül, olyan területeken, ahol tehetségüket kívánják megméretni. Eredményeikről a tanulók közössége előtt, az iskola honlapján beszámolunk, élünk a dicséretek, az elismerések, jutalmazások módszereivel, melyek Pedagógiai Programunkban és a Házirendünkben szabályozottak. Ezek az éves eredmények ismertté válnak az ballagáskor és a tanévzáró ünnepély idején is. Szeretnék élni azzal a lehetőséggel a későbbiek folyamán, hogy az iskola aulájában elhelyezett hirdetőtáblán, „Akikre Büszkék Vagyunk” címmel, közzé tesszük eredményeiket és neveiket, amennyiben ehhez hozzájárulnak.
Öröm számunkra, hogy a fenntartó támogatásával minden tanévben kiadhatjuk az iskola Kiváló Tanulója címeket, jutalmat és elismerést, az arra érdemes 8. osztályt végzett tanulók számára.
A tanév végi ünnepségen mindenki, aki kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat, oklevelet, dicséretet kap.
Fegyelmi problémák, deviancia: természetesen ezzel is szembe kell néznünk az iskolai mindennapok során. Tantestületünk legfontosabb módszere az, hogy soha nem szabad elmenni egy-egy deviáns viselkedés mellett. Azonnal szóvá kell tenni a magatartást, s az adott nevelő döntésétől, a probléma súlyosságától függően kerüljön sor a megoldásra, szankciókra. Nehezen, de általában kiszűrhetők az iskolában a kezdeményezők, a rongálások okozói. Az elmúlt években megnövekedett azon gyermekek száma, akiknek több alkalommal volt iskolán kívüli rendőrségi ügye. Négy – öt deviánsabb magatartású tanulóval van gondunk, akikre kiemelten oda kell figyelni, ellenőrizni őket, a nevelésben segítségünkre lévő partnerekkel együtt. Sok – sok beszélgetést követően, a háttérből történő irányítással, törődéssel csökkenthetők e problémák. A társas kapcsolatok kialakulására, az erkölcsi normák fejlettségére, az empátiára építve lehet javítani e mutatóinkat.
9.) A törvényes, jogszerű működés helyzete:
A törvényi előírásokat figyelemmel kísérjük, igyekszünk mindenben megfelelni az előírásoknak. A helyi dokumentumokkal szemben támasztott előírásokat betartva állítjuk össze az anyagokat. A jogszabálykövető intézményi szabályozó rendszer kialakítása megtörtént. Az intézmény valamennyi kötelező belső szabályzattal rendelkezik. A Pedagógiai Nevelési Program karbantartása folyamatos. Az intézményi alapdokumentumok egymásra épülnek, egymást kiegészítik, erősítik, illetve az egyéb iskolai dokumentumokkal összevetve az is látható, hogy a dokumentumok milyen összhangban vannak egymással.
10.) Mutatószámok 2006 – 2011.
ISKOLA – ÓVODA adatai:
megnevezés | 2006/07 | 2007/08. | 2008/09. | 2009/10. | 2010/11. |
Tanulók száma: | 312 | 333 | 339 | 327 | 318 |
Óvodások száma: | 131 | 159 | 160 | 160 | 144 |
Napközis, tanulószobai lét- szám |
138
|
184
|
199
|
202
|
194
|
Más településről bejárók | 12 | 18 | 22 | 28 | 27 |
Cigány gyermekek száma | 38 | 40 | 45 | 47 | 44 |
Hátrányos helyzetű gyermekek száma | 125 | 176 | 238 | 228 | 233 |
Veszélyeztetett gyermekek száma | 15 | 19 | 16 | 14 | 16 |
SNI gyermekek száma | 56 | 46 | 58 | 41 | 42 |
Pedagógusok száma | 40 | 48 | 48 | 48 | 48 |
Egyéb foglalkoztatottak száma | 16 | 18 | 18 | 20 | 20 |
11.) Összegzés:
„A mindig változó közoktatási rendszer új feladatok meghatározására, kidolgozására és végrehajtására készteti az intézményeket, így a Tószegi Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodát is. Ezért célszerű ennek elébe menni és a reformok irányát saját magunk által, a helyi adottságokhoz leginkább alkalmazkodva meghatározni. „
Ezek a gondolatok a 2006. évben beadott igazgatói pályázatom fejlesztési elképzeléseiben szerepeltek. Visszagondolva az elmúlt 5 évre, mindezeket, az alábbi gyakorlatban megvalósult feladatokban tudom meghatározni:
Gyermekek egyéni fejlesztése megfelelő intézményi légkörben, felzárkóztatás, tehetséggondozás.
Belső Gondozói rendszer kiépítése, integrációs pedagógiai rendszer működtetése.
Törvényi módosítások végrehajtása (nem szakrendszerű oktatás bevezetése, dokumentumok módosítása, pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének kidolgozása, SNI tanulókkal való foglalkozás).
Pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése (kooperatív tanítási módszerek, differenciálás, projekt-módszer, modulok).
Kompetencia alapú oktatás bevezetése.
Személyi feltételek feladatokhoz történő igazítása (pedagógusok továbbképzési rendszerének átgondolása)
Tárgyi feltételek feladatokhoz történő igazítása (felújítások, eszközbeszerzések).
Intézmény menedzselése (honlap létrehozása és működtetése, kiadványok szerkesztése).
Célkitűzéseim között egy olyan elfogadó intézmény kiépítése szerepelt, amely mint partnerközpontú intézmény távlatot ad a gyermekeknek, a tanulóknak, a benne dolgozóknak, működése során stabilitást, biztonságot nyújt.
A XXI század intézményeinek négy alap pillérét igyekszik megvalósítani, melyek a következők:
o megtanítani megismerni
o megtanítani dolgozni
o megtanítani együttműködni
o megtanítani élni.
Átgondolva mindezeket, továbbra is irányelvnek tekintem a fentieket, elsősorban a körülöttünk lévő gyors társadalmi változások miatt.
Fontos feladatunknak tartjuk, hogy tanulóink megismerjék és felismerjék, megbecsüljék értékeinket, tiszteljék hagyományainkat és stabil, biztonságos tudással kerüljenek ki az iskolából.
Az intézmény dolgozói szorosan együttműködve, egymást segítve, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez sikerüljön.
-o-o-o-o-o-
Meghívó
kedves volt tanítványaink számára, akiket arra kérünk,
adják át tapasztalataikat, élményeiket középiskolájukról, diákéletükről
a mostani 8. osztályosoknak
egy kötetlen csoportos beszélgetés formájában
A TALÁLKA
időpontja: 2011. március 06. (Cs.) 16 ó – 18 óráig.
helye: Művelődési Ház
Szeretettel várunk Benneteket !
Tószeg, 2011. február 27.
8. osztályosok
Pályaválasztási team
Meglepő komolysággal meséltek a szeptemberi kezdeti nehézségekről, az új osztálytársak összeszokásáról, a tantárgyak nehézségeiről, az otthoni tanulási idő megnövekedéséről, a középiskolai tanárok elfogadásáról, kedves diákcsínyeikről, amelyek azt mutatták, hogy igazi gyerekek maradtak továbbra is. Jól eső érzéssel hallgattuk a TALÁLKA pedagógus résztvevőiként az összegző véleményüket: elegendő, és jó alapokat kaptak a tószegi Általános Iskolában. Szeretettel gondolnak vissza arra a 8 évre, amely alatt mintha nem is történt volna soha semmi rossz…
Iskolánk ismét megrendezi az immár hagyománynak számító Egészségnevelési hónap programsorozatát. Az egészséges életmóddal kapcsolatban az alábbi színes, változatos rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődő kisdiákok:
Alsó tagozatosok számára:
2010. november 11-én - Kötélhúzó verseny
2010. november 18-án - Kötélmászó verseny
2010. november 18-án - 17.00-kor Előadás szülőknek:
Tóth Krisztina, a Humán Szolgáltató Központ, mentálhigiéniás szakembere
Előadása témája : "Kiskamaszkor"
2010. november 19-én - 17.00-kor Családi sportvetélkedő
2010. november 23-án - Kézműves foglalkozás
2010. november 24-én – Előadás gyerekeknek:
Fehér Ferencné, védőnő
Előadás témája: Tisztálkodás, testápolás
2010. november 25-én - Szellemi vetélkedő
2010. november 26-án - Zárónap
Folyamatos futó programok a hónap során: Reggeli torna, zsöldség-, gyümölcsnap (hetente egyszer), filmvetítések (a környezetvédelemről),
tisztasági őrjárat, plakátkészítés
Felső tagozotok számára:
2010. november 11-én – Dr. Urbán Mária, gyermekorvos
Előadása témája: Energiaitalok és piercing az ifjúság körében
2010. november 16-án – 17.00-kor Előadás szülőknek:
Tóth Krisztina, a Humán Szolgáltató Központ, mentálhigiéniás szakembere
Előadása témája: Hogyan és miért változik a gyermekem a serdülőkorban, miben segíthetek?
illetve: Továbbtanulás a városban.
2010. november 18-19-én – Fehér Ferencné, védőnő
Előadása témája: Mit tehetek Én a betegségek megelőzéséért?
2010. november 23-án – Mártonné Molnár Judit, városi rendőrkapitányság, ifjúsági osztály
Előadása témája: Iskolai agresszió és annak jogi háttere.
2010. november 26-án – Kohári István, Remondis képviselője
Előadása témája: A szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás
Folyamatosan futó programok a hónap során: sportvetélkedők, főzőcske (saláta-bár), szellemi vetélkedők, rajzverseny
A programok szervezői: Jándi Lajosné, a természettudományi munkaközösség vezetője és Galambosné Kormos Ildikó, a Bóbita Gyermekszervezet vezetője
Tisztelt Olvasó!
A közeli napokban nemzeti ünnep szólít bennünket az emlékezés asztalához. 2010.október 23-án 9 órakor a művelődési házban községi megemlékezést tartunk az 1956-os forradalom 54.évfordulója alkalmából. Az ünnepségen iskolánk tanulói ünnepi műsorral emlékeznek, majd ezt követően ünnepi beszédet mond Jánosiné dr Bene Ildikó országgyűlésu képviselő. Mindezek után az 56-os emlékműnél elhelyezzük koszorúinkat, az emlékezés virágait.
"Évek suhannak,
Századok szállnak...
tovatűnt tegnap
üzen a mának."
Október 12-15. között egy 10 fős ifjúsági tűzoltó csapat tartózkodott iskolánkban, testvérvárosunkból, a németországi Dahlewitzből. A 3 felnőtt kísérő és a 7 fiatal tűzoltási bemutatón és prezentációkon, virtuális játékon keresztül mutatták be tevékenységüket. A csoportot a tiszavárkonyi Alkotóházban szállásoltuk el. Az itt tartózkodásuk alatt sikerült a szolnoki Tűzoltóságra is ellátogatniuk, ahol Tóth Tibor mk. tű. alezredes és munkatársai mutatták be a katasztrófavédelmet és a tűzoltóságot, Szolnok városát, tűzoltó autóval, továbbá megismerhették a járműveiket, felszereléseiket és közben megmutatták a "Szolnoki panorámát" a magasból mentő jármű kosarából. A csoport tagjai köszönték a szívélyes fogadtatást, az érdeklődést, és húsvétra 10 fős csoportot hívtak meg az iskolából egy sátortáborozásra, Németországba. Szeretném megköszönni mindazok munkáját, felajánlását, akik a csoport ellátásához segítséget nyújtottak, kalauzolták, kísérték őket a 3 nap során.
Varga Józsefné
igazgató néni
"Tisztelt Szülők! Kedves Gyermekek!
A Veszprém megyei Kolontárt ért súlyos tragédia mindenkit megdöbbentett. Segíteni szeretnénk a bajbajutottakon, elsősorban a gyermekeken.
Gyűjtést kezdeményezünk, amelynek"Cipősdoboz-gyűjtőakció" nevet adtuk.Ez azt jelenti, hogy aki szeretne és tud segíteni, az néhány apróbb dolgot, aminek a gyerekek örülnek(kisebb játék, színező, ceruzák...) egy cipősdobozban hozza el az iskolába és mi eljuttatjuk a kolontári gyerekeknek.
Az adományokat csütrötökig várjuk, mert a hét végén az egyik tanító néni személyesen viszi és adja át.
Minden segítségnek örülnek azok a gyerekek, akiknek mindene odaveszett.
Számítunk mindenki együttérzésére és a lehetőségei szerinti segítségére!
Tisztelettel és köszönettel: Tanító nénik"
Erre, a hét elején kiadott felhívásra, az általános iskola diákjai, minden reggel cipősdobozokkal felpakolva érkeztek meg az iskolába. A tanító nénik kezdeményezésére adományokat hoztak a bajba jutott, vörös iszappal elárasztott település Kolontár diákjai számára. A behozott játékokat, tartós élelmiszereket, taneszközöket a hét végén Strack tanító bácsi és Strack Éva néni viszik el,és adják át, a dobozok mellé együttérzésünket is, a kolontári gyerekeknek. Régi ismerősök Ők a vezsenyi gyermeknek, hiszen szoros kapcsolat alakult ki a 2 település iskolája között a korábbi években. Megköszönöm minden együttérző és segítő családnak, mind Tószegen, mind Vezsenyben, hogy felhívásuknra ennyien azonnal reagáltak és a kezdeményezés mellé álltak.
Tették ezt többen is a településünkön, hiszen mások is felhívással fordultak a lakossághoz, hogy "SEGÍTSÜNK A BAJBAN!" Tették ezt dr Urbán Mária doktor néni és a védőnénik is, és kérték fel Tóth Gábor vállalkozót, hogy jutassa el az összegyűjtött adományokat a bajba került településekre. Ezeket az adományokat október 21-ig lehet a védőnéniknél leadni. Köszönjük nekik is!
Varga Józsefné
igazgató néni
A szülői értekezletek időpontjai:
1.a - 2010. szeptember 13. , 16.00-kor
1.b - 2010. szeptember 13. , 16.00-kor
2.a - 2010. szeptember 13. , 17.30-kor
2.b - 2010. szeptember 13. , 17.30-kor
3.a - 2010. szeptember 13. , 17.30-kor
3.b - 2010. szeptember 14. , 17.00-kor
4.a - 2010. szeptember 13. , 17.00-kor
4.b - 2010. szeptember 14. , 17.00-kor
5.a - 2010. szeptember 14. , 17.00-kor
5.b - 2010. szeptember 14. , 17.00-kor
6.a - 2010. szeptember 13. , 16.30-kor
6.b - 2010. szeptember 13. , 16.30-kor
7.a - 2010. szeptember 14. , 17.00-kor
7.b - 2010. szeptember 14. , 17.30-kor
8.a - 2010. szeptember 14. , 17.30-kor
8.b - 2010. szeptember 14. , 17.30-kor
Minden kedves szülőt várunk szeretettel!
Tisztelt Szülők!
A tankönyveket 2010. augusztus 30-31-én 9-17 óráig vehetik át az iskola tornatermében.
Első tanítási nap 2010. szeptember 1. A tanévnyitó ünnepély szeptember 1-jén 8 órakor kezdődik. Gyülekező 7.45-kor az iskola udvarán. Az első napon 4 órát tartunk, délutánra napközis ellátást biztosítunk.
Mi is a Kompetencia:
arra való képesség, hogy az élet különböző szituációiban alkalmazni tudjuk tudásunkat, tapasztalatainkat, személyes adottságainkat.
A kompetencia alapú óvodai program csomag a magyar óvodapedagógiai értékekre épített, a ma gyermekének szól, és a jövő nemzedékét fejleszti.
Óvodánk pályázati úton megnyerte a kompetencia alapú óvodai programcsomag bevezetéséhez szükséges anyagi forrást, közel 7 millió forintot.
A programcsomag bevezetését óvodánk egy csoportjában, a Katica csoportban (középső csoport) 28 gyermek, és 2 óvodapedagógus részvételével vállaltuk, és kezdtük el 2009 szeptemberében.
Úgy éreztük, hogy ebben az innovációs folyamatban részt kell vegyünk, amely
☺ az óvoda-iskola átmenet problémakörét,
☺ az inkluzív – befogadó pedagógiáját,
☺ a játék – érzelmi – erkölcsi nevelés téma-tarületét, annak át-, és újra fogalmazását tűzte ki céljául.
E folyamatban részt vállalni kihívás, próbatétel, és cseppet sem könnyű feladat volt.
A program megteremti annak a lehetőségét, hogy a gyermekek a játékon, a művészeteken, az alkotómunkán, a saját tevékenységükön keresztül szerezzék meg a tapasztalataikat. Ezért a játékba integrál, önkéntes és cselekvéses tanulás az óvodai tanulás alapja.
A programcsomag elsődleges célja a képességfejlesztés. Az óvodai program-tervet a hagyományostól eltérően négy nagy téma köré szervezi a tevékenységeket: levegő, tűz, víz és föld. Legyen mindig levegő, hogy lélegezhess, tűz, hogy melegedhess, víz, hogy ihass, és föld, hogy élhessünk.
A program sok új vizuális technika, eszköz megismertetésére, alkalmazására ad lehetőséget.
Úgy gondolom, hogy a kapcsolattartásban is, mert itt valóban együttnevelés történik, melyet megalapozott a nyílt, őszinte, szülő-óvónő kapcsolat, együttműködés. Tettre készebb, egymásra építettebb és ez által örömtelibbek a családdal való találkozások, megbeszélések, rendezvények, óvodai programok. Mindenben támogatóink, együtt örülnek a gyermekük fejlődésében bekövetkezett változásoknak. Segítik az óvodai ünnepek, programok tartalmasabbá tételét, sikeres megvalósításukhoz adják önerejüket, támogatásukat.
A szülők bíznak az óvodapedagógusaink szakértelmében, elfogadják tanácsaikat, javaslataikat.
Néhány szülői vélemény:
„Önállóbb, komolyabb lett a gyermekem.”
„Bővültek ismeretei az ünnepekkel, természettel, étkezéssel, egészséges életmóddal kapcsolatban.”
„Örömmel és izgatottan várja a következő napi feladatokat az óvodában.”
„Érthetőbben beszél, szókincse gazdagodott, beszédhibája csökkent.”
„Több mindenről számol be, többet beszélget, mesél.”
„Segítőkészebb, érdeklődőbb, szívesebben, vidámabban jár oviba.”
„Jobban szeret kézügyi játékokkal játszani, pl. sakk, társasjáték, kártya játék, színezés, ollóval való munka.”
„Jó ez a módszer, mert a gyermekek játékos formában és könnyen tanulnak anélkül, hogy ezt megterhelőnek és kötelezőnek éreznék.”
Játékon át, játszva tanulni, játék által, de jó! A gyermekek szempontjából ezt jelenti a programcsomag.
A témakörök színes gazdag kavalkádja, változatos programlehetőséget kínál, ahol valóban tevékennyé válik a megismerő, cselekvő funkció. Egyénre, személyre szabott, személyközpontú pedagógiai ráhatások érik.
És hogy milyen nyomot hagy bennük egy-egy téma, hadd idézzem őket:
„De jó volt ezt játszani!”
„Hű de izgalmas volt ez játék!”
„Csináljunk máskor is ilyet!”
A pedagógusok összegző véleménye:
„Az új program szellemisége magával ragadó.”
Lehetőség az önmegvalósításra, lehetőség a megújulásra.
„Még összetettebbé, még összehangoltabbá váltak a munkakapcsolatokban, az együttdolgozni tudásban, és akarásban.”
„A program komplex, lehetőséget ad a módszerek, témák variálhatóságára, a színes sokoldalú hatékony fejlesztésre.”
„A gyermekeket egyénre, személyre szabottabban lehet fejleszteni, differenciálni.”
„Játékon át, játékok által játszani, kiváló szakmai segédanyagokkal.”
A gyermekeket modern életre neveljük, arra, hogy legyenek nyitottak a világra, legyenek befogadóak, és elfogadóak. Ebben az egészséges, „optimális motivációs” légkörben a gyermekek nagyon jól fejlődnek, egyre nyitottabbá, fogékonyabbá, befogadóbbá, érdeklődőbbekké válnak, - és úgy, hogy ebben a közegben, létben, a gyermek, a szülő, és a pedagógus egyaránt kiválóan érzi magát! Kell ennél több?
Reméljük, hogy a Katica csoport – s követői – beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az azonban már most biztos, hogy a mostani életkorukig elérendő célokat teljesítették: boldog gyermekek, akik nyitottak a világra, és nagy képzelőerővel, önfeledten tudnak játszani.
És, hogy holnap mi lesz? Hogyan tovább?
Az rajtunk múlik! Én hiszem azt, hogy az óvodában bontakozó műhelymunka, szakmai innováció, a fejlesztésben való részvétel minőségi változást hoz óvodánk életében.
Örömteli óvodai napokat kívánva:
Pintér Sándorné
tagintézmény-vezető
A témahét programjai
Készítették:
Bojtos Zsuzsanna
Gondáné Csutár Mária
Megvalósító csoport: Katica csoport
Időpont: 2010. május 25-28.
Partnereink: Gyermekek, szülők, óvodapedagógusok.
Óvoda és a család együtt működésének erősítése. Hagyományápolás. | |
Közös élményszerzés biztosításával a gyermekek szociális képességeinek fejlesztése, erősítése, a szülői ház és az óvoda kapcsolatának szorosabbá tétele. Változatos tevékenységekkel az óvodai élet színesebbé tétele. Az összetartozás erősítése (gyermek-gyermek, gyermek-óvónő, gyermek-szülő, szülő-óvónő). | |
„Ovi-gála”. | |
Nyílt nap, szabadidős program, játszóház. | Nyílt nap (közös program a szülőkkel, együttjátszás, séta, fagyizás). Délután: játszóház, közös program a szülők szervezésével, szülőkkel együtt. |
Légvár. Táncház. | Délelőtt: légvár – hagyomány ápolás. Délután: táncház – hagyomány-ápolás, közös program a szülőkkel, a szülők bevonásával. |
Szabad program. Koncert. | Délelőtt: mozgásos játékok, szabad tevékenység a szabadban. Délután: Pap Rita koncert – gyermek műsor (a gyermekhét zárása a koncerttel, közös énekléssel, közös tánccal). |
A gyermek hét értékelése
A gyermekhét alkalmából minden napra programokat terveztünk a gyermekeknek, felnőtteknek.
Megpróbáltuk úgy összeállítani a programokat, hogy minden gyermek igényét kielégítse. Nagyon jó hangulatban zajlott a hét, a változatos programok erősítették kis közösségünket, szorosabbá vált a szülőkkel való kapcsolatunk is.
Három hetet meghaladó projekt
Készítették:
Bojtos Zsuzsanna
Gondáné Csutár Mária
Megvalósító csoport: Katica csoport
Időpont: 2010. április 8-30.
A projekt témakörei:
– Az élet körforgása, előkészítés: 2010. április 8-9.
– Földi finomságok feldolgozás: 2010. április 12-16.
– Tavaszi virágok feldolgozás: 2010. április 19-23.
– Az élet körforgása feldolgozás: 2010. április 26-30.
Partnereink: Gyermekek, szülők, óvodapedagógusok.
NEVELÉSI CÉLJAINK ÉS FELADATAINK
Célok:
– a környezettudatos életvitel megalapozása,
– a tudásvágy felébresztése a gyerekekben, a jól végzett munka örömének, az alkotás izgalmának megismertetése,
– értelmi képességek fejlesztése: megfigyelésekkel, következtetésekkel, érdeklődés felkeltésével,
– verbális képességek fejlesztése: nyelvi kifejezőkészségének alakításával, a gondolatok önálló megfogalmazásával,
– testi képességek fejlesztése: finommozgással, nagy mozgásokkal,
– környezetével, saját magával szemben igényes, pozitív énképű gyermeki személyiség kialakítása,
– a gyermekek életre nevelése.
Feladatok:
– az embert, a természeti és társadalmi környezetet tisztelő- érzelmi, esztétikai és erkölcsi szokásrendszer megalapozása,
– a játékon keresztül a kereső, kutató, felfedező, élményszerző tevékenységek biztosítása,
– nyílt, barátságos, önálló személyiség tudatos formálása, önmaga értékeinek és gyengeségeinek megismertetése és elfogadtatása,
– meleg, barátságos légkör teremtése.
Az élet körforgása, előkészítés
Mozgásos játék:
A tevékenység célja:
– az egészséges életmódra nevelés,
– az örömmel történő együttes mozgás iránti igény felkeltése,
– a gyermekek mozgásigényének kielégítése.
A tevékenység feladata:
– testséma fejlesztés: a testrészek mozgatásával, kézi szer használatával,
– térpercepció fejlesztése: váltóverseny során a tér bemozgásával,
– szem-kéz koordináció fejlesztése: célba dobással,
– szem-láb koordináció fejlesztés: a labda rúgásával,
– verbális fejlesztés: között, jobbra, balra, körül, előre, kerülés,
– az erőnlét, a kitartás fejlesztése,
– a közösségi érzés alakítása.
Eszközök:
– padok, karikák, labdák, szőnyegek, zsámolyok, babzsákok, kötél.
Vázlat:
– járás gyakorlatok,
– szökdelések,
– futás,
– gimnasztika,
– váltóverseny,
– játék: szabadulás a labdától, kötélhúzás, „mókuskák ki a házból”,
– levezetés.
Komplexitás a környezeti nevelésben:
Tevékenységek:
– Magvak ültetése (bab, borsó).
– Bab csíráztatás.
– Bab válogatás (tarka, fehér), számolgatás.
– Főzőcskézés babbal.
– Mozaikkép készítés magvakból.
– Célba dobás babbal.
FÖLDI FINOMSÁGOK
A tevékenységek célja:
– az egészséges életmódra nevelés,
– a helyes táplálkozási szokások alakítása,
– a kulturált étkezési szokások gyakorlása.
A tevékenységek feladata:
– zöldségfélék felismerése, megnevezése tapintás, látás és ízlelés alapján illetve jellemző tulajdonságaik alapján (találós kérdések),
– a fantázia, a kreativitás, a finom motorika fejlesztése a mozaikkép készítés és a zöldségbábok barkácsolása, krumpli nyomdázás valamint a tablókép készítés során,
– szem – kéz koordináció fejlesztése a krumpli-gurítással és célba dobással,
– az étkezés körülményeinek, esztétikumának, kellemes hangulatának biztosítása,
– a közösségi érzés, összetartozás erősítése a közös énekléssel, dramatizálással, beszélgetésekkel.
Szervezeti keret: mikro csoportos
Munkaforma: mikro csoportos, egyéni
JÁTÉK - Tapintásos játék - ízlelős játék - Zöldségboltos játék - Memória játék - Találós kérdések - bábozás - játszóház FÖLDI FINOMSÁGOK MESE-VERS - A Répa mese dramatizálása - Az égig érő borsófa meg a túróházikó (mese) GONDOZÁS - baleset megelőzés (kés) - egészséges táplálkozás - időjárásnak megfelelő öltözködés MOZGÁS - krumpli gurítás bottal - célba dobás krumplival - váltóverseny KÜLSŐ VILÁG TEVÉKENY MEGISMERÉSE - séták - tavaszi zöldségfélék fogalmának mélyítése - a szenzitív érzékelés fejlesztése (látás, ízlelés, szaglás, tapintás) - az egészséges táplálkozás MATEMATIKA - halmazok képzése - számlálás - színek felismerése, azonosítása - alak, méretazonosság, különbözőség megfigyelése - összemérés - több, kevesebb, ugyanannyi MEGVALÓSULT TEVÉKENYSÉGEK - séta a boltba, zöldség félék vásárlása - eszközök készítése a játékokhoz (kártyák) - zöldségek kóstolgatása - élmények megjelenítése változatos technikákkal - gyűjtőmunka MUNKA JELLEGŰ TEVÉKENYSÉGEK - terem átrendezése - zöldségek tisztítása, darabolása, tányérokra rendezése - tevékenységek utáni takarítás - képek, zöldségek gyűjtése ÁBRÁZOLÁS - mozaik kép készítés - színezés - tabló készítés (nyírás, ragasztás) - zöldségbábok (barkácsolás) ÉRTÉKELÉS-ÖNÉRTÉKELÉS - külső értékelés: kiállítás a gyermek munkákból - Ki mit csinált? Hogyan? Kivel? - Mi tetszett? Miért? ÉNEK, ZENE ÉNEKES-JÁTÉK - Csicseri borsó… - Zöld paradicsom… - Kecske ment a kis kertbe… - Borsót főztem…
TAVASZI VIRÁGOK
A tevékenység célja:
– a gyermekek szépérzékének, ízlésének formálása,
– a közös munka örömének megtapasztalása,
– az óvoda udvarának szépítése.
A tevékenységek feladata:
– a tavaszi kerti teendők megismerése,
– a munkák megszervezése,
– a szerszámok helyes használatára nevelés,
– saját maguk és társaik testi épségének megóvására nevelés,
– a közösségi összetartozás erősítése a közös munkával, és a közös tevékenységekkel.
Szervezeti keret: mikro csoportos
Munkaforma: mikro csoportos, egyéni
JÁTÉK - memória játék - virág dominó - puzzle - virág boltos játék - társas játék TAVASZI VIRÁGOK MESE-VERS - Tankó S. K. : Egy kis kertet…(vers) - A három pillangó (mese) - Katajev: Hétszínvirág GONDOZÁS - baleset megelőzés (kapa,gereblye) - tisztálkodás a tevékenységek után - időjárásnak megfelelő öltözködés MOZGÁS - séták a faluban és a gátoldalon - mindennapi testnevelés KÜLSŐ VILÁG TEVÉKENY MEGISMERÉSE - közvetlen tapasztalat szerzés a virágok fejlődéséről,elpusztulásáról,az élet feltételekről - gyönyörködés a virágokban MATEMATIKA - halmazok képzése - számlálás - színek felismerése, azonosítása - alak, méretazonosság, különbözőség megfigyelése - összemérés - több, kevesebb, ugyanannyi MEGVALÓSULT TEVÉKENYSÉGEK - séta a virágüzletbe, vásárlás(egynyári virágok) - eszközök készítése a játékokhoz (dominó, memória, puzzle, társas játék) - ültetés - vadvirágok gyűjtése a gátoldalon - vadvirágok préselése - élmények megjelenítése változatos technikákkal - gyűjtőmunka MUNKA JELLEGŰ TEVÉKENYSÉGEK - virágos kert előkészítése az ültetésre (ásás, kapálás, gereblyézés) - ültetés, öntözés - a tevékenységek utáni rendrakás, a szerszámok elpakolása - gyűjtőmunka (tavaszi virágokat ábrázoló képek ÁBRÁZOLÁS - festés - dugónyomat - nyírás, ragasztás - hajtogatás ÉRTÉKELÉS-ÖNÉRTÉKELÉS - külső értékelés: kiállítás a gyermek munkákból - Ki mit csinált? Hogyan? Kivel? - Mi tetszett? Miért? ÉNEK, ZENE ÉNEKES-JÁTÉK - Bársony ibolyácska… - Hej tulipán… - Koszorú, koszorú… - Fehér liliomszál… - Tavaszi szél… - Somvirággal…
AZ ÉLET KÖRFORGÁSA
A tevékenység célja:
– közvetlen tapasztalatszerzés a növényi életről, az élet eltételekről, a növényi részekről.
A tevékenységek feladata:
– az érdeklődés felkeltése cselekvésen keresztül, és folyamatos megfigyelésekkel, a növények gondozásával,
– magok elszórása, földdel takarása, palántázás,
– a palánta nevelő poharak megfigyelése, azok összehasonlítása, a fejlődő növények figyelemmel kísérése, következtetések levonása, viszonyítások,
– a közösségi összetartozás erősítése a közös énekléssel és a közös munkával.
Szervezeti keret: mikro csoportos.
Munkaforma: mikro csoportos, egyéni.
JÁTÉK - főzőcskézés bab- szemekkel - tarka és fehér babok szétválogatása - formák kirakása magvakból - puzzle - mozgásos játékok (váltóverseny, kötélhúzás ) | AZ ÉLET KÖRFORGÁSA MESE-VERS - Babszem Jankó - Borsószem herceg-kisasszony - Zelk Zoltán: A kis kertész - Égig érő paszuly | GONDOZÁS - Baleset megelőzés(ásó, kapa, gereblye) - Tisztálkodás a tevékenységek után - időjárásnak megfelelő öltözködés MOZGÁS - célba dobás babszemekkel - ügyességi játékok babzsákkal - lúdtalp torna |
KÜLSŐ VILÁG TEVÉKENY MEGISMERÉSE - séták - közvetlen tapasztalat szerzés a növényi élet keletkezéséről, a növekedésről, az elpusztulásról, az élet feltételekről, a növényi részekről
MATEMATIKA - halmazok képzése - számlálás - színek felismerése, azonosítása - alak, méretazonosság, különbözőség megfigyelése - összemérés - több, kevesebb, ugyanannyi | MEGVALÓSULT TEVÉKENYSÉGEK - séta a mezőgazdasági boltba (virágföld, vetnivaló bab, borsó beszerzése) - bab, borsó ültetése palánta-nevelő - csíráztatás - kiskert előkészítése a palántáknak - palántázás, öntözés - séta egy palánta-nevelő fólia sátorba - gyűjtőmunka (tejfölös poharak) | MUNKA JELLEGŰ TEVÉKENYSÉGEK - a palánta-nevelő poharak földel való megtöltése , a magok elvetése - zöldséges kert előkészítése: ásás, kapálás, gereblyézés - palántázás - öntözés - barkácsolás - ültetés, palántázás utáni rendrakás, szerszámok elpakolása |
ÁBRÁZOLÁS - mozaik- kép készítés magvakból - barkácsolás: jelző karó | ÉRTÉKELÉS-ÖNÉRTÉKELÉS - külső értékelés: kiállítás a gyermek munkákból - Ki mit csinált? Hogyan? Kivel? - Mi tetszett? Miért? | ÉNEK, ZENE ÉNEKES-JÁTÉK - Én kis kertet… - Madarak voltunk…(mondóka) - Ess eső ess (ondóka) |
„ A tavaszi zsongás” projekt értékelése.
Ez a projekt jó lehetőség volt számunkra a környezettudatos életvitel megalapozására.
A gyerekek érdekes játékok, tevékenységek során kaptak új ismereteket a zöldségfélékről és a tavaszi virágokról. Tapasztalatokat szereztek a növényi élet keletkezéséről, a növekedésről, az életfeltételekről és az elpusztulásról.
A játékokban és a tevékenységekben résztvevő gyermekeknél láttuk a kereső, kutató, felfedezni vágyó gyermeki személyiséget.
2010. április 8-14-ig nyílt héten fogadtuk az érdeklődő vendégeket, köztük a szülőket, tanítókat, óvodapedagógusokat, védőnőket, logopédust, mentort, folyamat szaktanácsadót.
A szülők tevékenyen vettek részt minden napjainkban. Munkánkat segítették a sok gyűjtő munkával.
A jó hangulatban zajló változatos tevékenységek erősítették kis közösségünk összetartó erejét.
INDIÁN – PROJEKT
„ Amiről az indiánok mesélnek…”
Célcsoport: 4. évfolyam
Időtartam: 8 hét
Produktum: 1.hét Tablókészítés a törzsekről
2. hét Indián tipi
3. hét Indián fejdísz, indián nyaklánc
4. hét Indián nyíl, íj
5. hét Álomfogó és mandala
6. hét Totemoszlop
7. hét Indián ételek
8. hét Kiállítás
Partnerek: pedagógusok
szülők, családtagok
vendég előadók
Cél: Egy képzeletbeli időutazás.
Az ismeretek szerzésén túl beleélhetik magukat az indiánok életébe.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
A produktumok készítése során a kreativitás, az esztétikai érzés, a mérés,
tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Érintett NAT területek:
magyar nyelv és irodalom
ember és társadalom
ember a természetben
művészetek
informatika
életvitel és gyakorlati ismeretek
testnevelés
Érintett kulcskompetenciák
személyes kompetencia :életvezetési attitűdök
kognitív kompetencia: kommunikációs képességek, problémamegoldó
képesség, lényegkiemelő képesség, kritikai gondolkodás, komplex
információk kezelésével kapcsolatos képességek, eszközhasználat,
mértékek alkalmazása, tervezés,
szociális kompetencia: együttműködési motívumok, szokások,
készségek, etikai érzék, esztétikai érzék, szervező képesség,
társadalmi érzékenység, önértékelés
Kommunikációs terv
Belső: + faliújság: - fotó
- cikk
+ tabló
Külső: + köszönőlevelek
Dokumentálás:
٭ fénykép
٭ videó
Értékelés
٭ produktum értékelése
٭ kooperatív csoportmunka értékelése
٭ irányított beszélgetés
Pénzügyi keretek
٭ személyi kiadás: ------
٭ dologi kiadás: produktumonként változó
Időtartam: 1. hét
Produktum: tabló az indián törzsekről
csatakiáltás alkotása
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indiánok eredetének, származásának kutatása.
Ismerkedés az indiánok törvényeivel, tanácsaival.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Tablókészítés | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Értékelés |
Időtartam: 2. hét
Produktum: Indián tipi
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indiánok életének a megismerése.
(„Hogyan éltek régen és napjainkban az indiánok?”)
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
Az indián tipi készítése során a kreativitás, az esztétikai érzés, a mérés,
tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Tablókészítés | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Költségvetés | ||||||||||
Vásárlás | ||||||||||
Indián tipi készítése | ||||||||||
Értékelés |
Produktum: Indián fejdísz, indián nyaklánc
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indiánok ruházatának, törzsi ékszereinek a megismerése.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
A fejdísz és a nyaklánc készítése során a kreativitás, az esztétikai érzék,
a mérés, tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Tablókészítés | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Költségvetés | ||||||||||
Vásárlás | ||||||||||
Indián fejdísz és nyaklánc készítése, kiállítása | ||||||||||
Értékelés |
Időtartam: 4. hét
Produktum: Indián nyíl, íj
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indiánok fegyvereinek, harci stílusának és a vadászatok
szükségességének a megismerése.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
A nyíl és az íj készítése során a kreativitás, az esztétikai érzés, a
mérés, tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Tablókészítés | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Indián nyíl, íj készítése, kipróbálása | ||||||||||
Értékelés |
Időtartam: 5. hét
Produktum: Álomfogó és mandala
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indián hagyományok és rítusok megismerése.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának
erősítése. Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
Az álomfogó és a mandala készítése során a kreativitás, az esztétikai érzék,
a mérés, tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Költségvetés | ||||||||||
Vásárlás | ||||||||||
Álomfogó és mandala készítése, kiállítása | ||||||||||
Értékelés |
Időtartam: 6. hét
Produktum: Totemoszlop
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indián hagyományok és rítusok megismerése.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
A totemoszlop készítése során a kreativitás, az esztétikai érzék, a mérés,
tervezés, a kézügyesség és az eszközhasználat fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Tablókészítés | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Totemoszlop készítése, kiállítása | ||||||||||
Értékelés |
Produktum: Indián ételek
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Az indiánok ételeinek a megismerése és az egyszerűbbek elkészítése.
Az önálló ismeretszerzési készség fejlesztése.
A könyvtár és az internet önálló és „hasznos” használatának erősítése.
Szótárak használata.
A jegyzetelés és a lényegkiemelés erősítése.
A szóbeli és az írásbeli szövegalkotás fejlesztése.
A tanult nyelvtani és helyesírási szabályok alkalmazása.
Indián mesék megismerése. Szövegértő olvasás fejlesztése.
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Gyűjtőmunka | ||||||||||
Receptkönyv készítése | ||||||||||
Beszámoló | ||||||||||
Költségvetés | ||||||||||
Vásárlás | ||||||||||
Ételek készítése | ||||||||||
Értékelés, kóstolás |
Időtartam: 8. hét
Produktum: Kiállítás
Partnerek: pedagógusok, szülők, családtagok
Cél: Egy képzeletbeli időutazásra hívjuk az alsó tagozatos diákokat, osztályokat, és a szülőket.
Ahol az ismeretek szerzésén túl, ők is beleélhetik magukat az indiánok életébe.
Betekintést kaphatnak egy népcsoport életébe, kultúrájába.
Az osztályban lévő tanulóknál pedig ezáltal is fejleszteni a szociális kompetenciákat. Így például:
személyes kompetencia :életvezetési attitűdök
kognitív kompetencia: kommunikációs képességek,
problémamegoldó képesség, lényegkiemelő képesség, kritikai
gondolkodás, tervezés
szociális kompetencia: együttműködési motívumok, szokások,
készségek, etikai érzék, esztétikai érzék, szervező képesség,
társadalmi érzékenység, önértékelés
Feladat és időterv
Hét/nap | ||||||||||
Feladatok | H | K | Sz | Cs | P | H | K | Sz | Cs | P |
Beszélgetőkör | ||||||||||
Szervezés, tervezés | ||||||||||
Meghívók, plakátok tervezése, készítése | ||||||||||
Meghívók, plakátok kirakása, átadása | ||||||||||
Terem rendezése | ||||||||||
Kiállítás | ||||||||||
Értékelés |
A projekt során feldolgozott mesék, legendák…
Szabó Éva : Amiről az indiánok mesélnek / válogatás közép- és dél–amerikai mesékből és legendákból / című munkatankönyve alapján.
1. hét
A kolibri házassága /maja mese/
Miért lakik a tatu a föld alatt? /popoloka mese/
2. hét
A falánkság büntetése /azték legenda/
3. hét
A delfinfiú /ona legenda/
A hűséges Ixtlia /azték legenda/
4. hét
Zöld madár /mixték legenda/
5. hét
Az igazságtevő kócsagmadár /amazóniai mese/
A madárrá változtatott leány / amazóniai mese/
6. hét
A fecskemadár fészke /maja legenda/
A teknősbéka és a tűzgyújtás tudománya /taulipang legenda/
7. hét
A kígyókirály és az éjszaka egyezsége /munduku mese/
8. hét
A tollaskígyó búcsúja /tolték legenda/
Irodalom…
Szabó Éva: Amiről az indiánok mesélnek – válogatás közép- és dél-amerikai
mesékből és legendákból - munkatankönyv /Konsept-H Kiadó/
Balogh Csaba: Észak- amerikai indiánok titokzatos élete /Vagabund Kiadó/
Mi micsoda 36. kötet: Indiánok
Lerner János: Vadonjárók kalauza / Barangolások az Egyenlítőtől a sarkörökig/
/Szalay Könyvkiadó/
Hevér Tímea – Kőmíves Benedek – Sipos Norbert: A történelem atlasza
/Pannon-Literatúra Kft./
Új képes történelem – Korai civilizációk Európán kívül
/Az ősi indiánoktól Amerika indiánjaiig/
/Larousse Officina Nova Kiadó/
Szabóné Debreceni Erzsébet – Veres László: Kontinensek élővilága –
Dél- Amerika /Szalay Kiadó/
Václav Solc – Petr Horejs: Amerika őslakói /Madách Kiadó/
Matricavarázs: Indiánok /Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója/
Delfin könyvek
Dornbach Mária: A tollaskígyó legendája /Amicus Kiadó/
Csudálatos madarak /Park Kiadó/
Csudálatos krokodilok és más hüllők /Park Kiadó/
Búvár zsebkönyvek sorozat: Madarak ; Hüllők /Móra Kiadó/
Az állatok nagy enciklopédiája /Aquila Kiadó/
Az állatvilág különlegességei /Alexandra Kiadó/
Tavasz projekt
Célcsoport: 2-3. osztály
Időtartam: 4,5 hét (március első hetétől kezdve)
Partnerek: pedagógusok, gyerekek, szülők
A projekt célja:
Ø A tavaszhoz kapcsolódó ismeretek felelevenítése, bővítése.
Ø Időjárás megfigyelése, tapasztalatszerzés, népi időjárás megfigyelések.
Ø Ünnepi készületek, méltó megemlékezés.
Ø Hagyományok, népszokások, jeles napok megismerése.
Ø Önálló ismeretszerzés (beszélgetés, megfigyelés, könyvtárhasználat, internet), adatgyűjtés.
Ø Adatok, ismeretek rendszerezése, összefoglalása, következtetés.
Ø Szóbeli és írásbeli kifejezőkészség, előadói képesség fejlesztése
Ø Tervezés, kivitelezés.
Ø Kézügyesség, eszközhasználat fejlesztése.
Ø Esztétikai érzék, kreativitás fejlesztése.
Ø Kommunikációs képesség, tolerancia, empátia fejlesztése.
Előfeltételek:
Ø Jártasság a kooperatív technikákban, a csoportmunkában.
Ø Könyvtár, illetve internet használatának alapvető ismerete.
Ø Önálló szövegfeldolgozás képessége.
Érintett területek:
Ø Magyar nyelv- és irodalom, illetve szövegértés, szövegalkotás
Ø Matematika
Ø Környezetismeret
Ø Művészetek, illetve rajz, technika, ének
Ø Informatika
Tevékenységek:
Tevékenység | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek |
Beszélgetőkör (heti téma előkészítése) | |||||
Gyűjtőmunka | |||||
Megfigyelés, adatgyűjtés | |||||
Heti témával kapcsolatos, nevelő által tervezett tanulási tevékenység | |||||
Gyűjtőmunka folyamatának ellenőrzése | |||||
Tablókészítés | |||||
Beszámoló, zárókör, értékelés (heti téma, illetve projekt) | |||||
Kézműves tevékenység |
Dokumentáció:
Ø Fényképek
Ø Projektfüzet
Ø Tablók
Ø Kiállítás az elkészült munkákból
Pénzügyi keretek:
Kézműves foglalkozások kellékei a technika és rajz felszerelés tartalmából, illetve a szülők által felajánlott anyagokból.
A projekt témakörei:
Ø Tavaszköszöntő
Ø Ünnepek (márc. 8., márc. 15.)
Ø Jeles napok
Ø Húsvét
Értékelés:
Kiállítás a gyermekek munkáiból. A kiállításra méltó tárgyak közös kiválasztása.
Várható eredmények:
A tavaszi természet jellemző jegyeinek élményszerű megismerése.
Az ünnepek tartalmának mélyebb megértése, megünneplése.
A gyermekek megértik a hagyományok fennmaradásának, ápolásának fontosságát.
Szókincs, kifejezőkészség, kommunikáció fejlődése.
Az információgyűjtés módjainak megismerése. Az önálló ismeretszerzési, az értékelési, a következtetési, logikai képességek fejlődése.
A társas kapcsolatok, a közösség erősödése az együtt átélt élmények által.
A könyvtár-, az internethasználat eddigitől eltérő lehetőségeinek felismerése.
Egy folyamat áttekintésének képessége a tervezéstől a kivitelezésig (előrelátás, körültekintés, módosítás).
A projekt leírása
2. osztály | 3. osztály | |
Előkészítés: Téltemetés - kiszézés | Kiszebáb készítése osztálykeretben tanítói segítséggel. | Ócska ruhákba menyasszonynak öltöztetett szalmabábok (seprű) készítése csoportmunkában. |
Irodalom (2-3. osztály) | Tevékenység (2-3. osztály) | |
A kiszézés szokásának megismerése, felelevenítése. Cédulára írva a bábra feltűzni minden rossz dolgot, amitől szeretnének megszabadulni (pl. betegség, veszekedés stb.) Minden osztály megtanulja az alábbi mondókát, amit a bábok elégetésekor a tűz körül mondanak: Haj ki, kiszi kiszőce, A másik határba! Gyere be, sódar A mi kis kamránkba! Kivisszük a betegséget, Behozzuk az egészséget, Haj ki, kiszi, haj! | Az iskola hátsó sportudvarán az elkészített bábok összerakása, elégetése. Közben mondóka kántálása, zajkeltés kereplővel, fedővel, lábassal stb. |
Tavasz projekt 2. osztály
1. hét Tavaszi természet
Tavaszi szél vizet áraszt… | Nap | Művészetek | Tevékenységek | Munkaformák |
Időjárás-megfigyelés: közös megfigyelés, hőmérséklet mérés, adatok rögzítése. A csoportok naponta mást-mást figyelnek meg (szél, napsütés, csapadék, hőmérséklet). Az tapasztalatokat minden nap rögzítik egy közös táblázatba. | Hétfő | Tavaszi szél vizet áraszt… | Mit tudsz a tavaszról? Gyűjtőmunka kiadása: - tavaszi képek - tavaszi növények - kerti munkák | Beszélgetőkör, szóháló. Csoportok alakítása érdeklődés szerint. |
Kedd | Daltanulás: Sándor napján… Zelk Zoltán: Ibolya Zenehallgatás: tavasz a zenében (komolyzenei válogatás). | Tavaszi időjárás. Rajzkészítés a vershez. A három pillangó című mese feldolgozása (1. rész). Plakátkészítés. | Beszélgetőkör. Önálló munka Páros munka, szóforgó (olvasás, időrend megállapítása). Csoportos rajz. | |
Szerda | Természet zajainak felismerése CD-ről. | A három pillangó c. mese feldolgozása (2. rész). Dramatizálás. Fejdíszek készítése | Hiányos képek kiegészítése. Igaz-hamis állítások – táblák használata. | |
Tojáshéjba búza ültetése. | Csütörtök | Daltanulás: Én kis kertet kerteltem… Weöres Sándor: A kert | Ritmus és mozgás. Tavasz a kertben Mutasd! – kerti munkák megjelenítése. Gyűjtőmunkák megtekintése: képek a tavaszról, kerti munkákról, tavaszi növényekről. A zöld kincsesbánya című szöveg feldolgozása. Találós kérdések. Rajzkészítés. | Osztályszintű gyakorlat. Beszélgetőkör Dráma: némajáték Képtárlátogatás Szótárhasználat (Magyar Értelmező Kéziszótár, Ablak-Zsiráf). |
Péntek | Gyöngyvirágtól lombhullásig részlet: Tavasz Nőnapi versek kiosztása az önként jelentkező 2-3 fiúnak. | Mit tanultál a héten? Mi volt a legérdekesebb neked? Tavaszi képek A heti időjárás megfigyelés tapasztalatainak összegzése a táblázat alapján (évszaknak megfelelő volt-e). Kézműves tevékenység: tulipán színes papírból. | Beszélgetőkör IKT: tavaszi képek vetítése Egyéni munka, ha szükséges a társ segítségével. |
2. hét Ünnepek (március 8., március 15.)
Ünnepek | Nap | Művészetek | Tevékenységek | Munkaformák |
A hét folyamán az elültetett búza gondozása, megfigyelése. | Hétfő | Nőnapi versek | Mi az a nőnap? Lányok köszöntése nőnap alkalmából. Gyűjtőmunka elindítása: - Márc. 15. jelképei - Huszárok - Petőfi Sándor élete | Beszélgetőkör. |
Kedd | 1848-49 c. könyv (térkép, jelképek). | Március 15. Az 1848-as és a Márc. 15. eseményeiről szóló rövid szöveg, valamint a 12 pont feldolgozása. Márc. 15. jelképeinek tanulmányozása. Kokárda színezése. | Beszélgetőkör Dramatizálás. | |
Szerda | A huszár | Huszárokról készült képek megtekintése. A mese feldolgozása. - Cím alapján miről szólhat a mese? - Események sorba rendezése. - Történet elmesélése valamelyik szereplő szempontjából Illusztráció a meséhez. Huszárcsákó készítése. | IKT: képek kivetítése projektorral. Páros munka (olvasás szerepek szerint). Kerekasztal. 5-6 mondat közös megbeszélés alapján. A kisorsolt tag mondja el a csoport megoldását. |
Csütörtök | Válogatás Petőfi verseiből (Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Nemzeti dal) Zenehallgatás: Illés: Nemzeti dal | Petőfi Sándor élete, vershallgatás Gönczi Lajos előadása | Beszélgetőkör | |
Péntek | Dal: Esik eső karikára Zenehallgatás: Kossuth-nóták | Előkészítés: beszámoló a gyűjtőmunkáról. Tabló készítése. Kokárda nyomtatása tenyérrel. Kirakó készítése. | Csoportok beszámolója. Csoportmunkák. |
3. hét: Jeles napok
Jeles napok | Nap | Művészetek | Tevékenységek | Munkaformák |
A hét folyamán a növények gondozása, megfigyelése. | Hétfő | Mik azok a jeles napok? Gyűjtőmunka elindítása. Kukorica ültetése cserépbe. | Beszélgetőkör. Szóháló. | |
Kedd | Szécsi Margit: Március | Vers hallgatása, feldolgozása: bővülő mondatok, szókapcsolatok olvasása, kérdéskártyák. Versmondás. | Csoport munka, feladatlapokkal. Diák kvartett. Páros munka (olvasás, kérdéskártyák). | |
Szerda | A világ csodái c. könyv | Látogatás a katolikus templomban. Beszélgetés a hallottakról. Szövegfeldolgozás. Kérdés-felelet, szómagyarázat. | Beszélgetőkör. Szakértői csoport. Páros munka. | |
Csütörtök | Zenehallgatás: Gergelyjárás Éneklés: Sándor napján Fazekas Anna: Sándor, József, Benedek | Gergelyjárás – ismeretek felidézése. Olvasás, kérdésalkotás, állítások megfogalmazása. Papír süveg készítése. | Beszélgetőkör. Páros munka, csoport munka, igaz-hamis. Szerepjáték. | |
Péntek | Bújj, bújj, zöld ág… Kányádi Sándor: Hőfoltos még a határ Gergelyjárás – iskolai néptánc csoport előadása. | Beszámoló a gyűjtő munkákról. Vershallgatás, állítások megfogalmazása. Versfeldolgozás. Zöldág készítése Zöldág járás. | Szakértői csoportok. Igaz-hamis. Differenciált munka. Több osztály programja. |
4. hét Húsvét
Húsvét | Nap | Művészetek | Tevékenységek | Munkaformák |
Gyűjtőmunka elindítása: - Locsolóversek - Húsvéti szokások, hagyományok, jelképek - Tojásfestés, díszítés - Húsvéti ételek | Hétfő | Dal, játék: Nyuszi ül a fűben… | Hogy ünnepeljük a húsvétot? Feladatlapon egyforma tojások keresése. Képekhez szavak, mondatok keresése. Húsvéti tojások rajzolása, színezése. | Beszélgetőkör Páros munka Kooperatív csoportmunka: szóforgó Egyéni munka |
Kedd | Jeles napok – Húsvét, húsvéti szokások, hagyományok (Tappancs újság) Locsolóversek | Szövegfeldolgozás feladatlapokkal Locsolóversek másolása Tojásszínezés | Olvasás párban, kérdés-felelet párokban, differenciált rétegmunka | |
Szerda | Látogatás a református templomban A húsvét jellegzetes állatfiguráinak rajzolása; húsvéti színezők, húsvéti tojás készítése kartonból | Előadás meghallgatása a húsvéttal kapcsolatos egyházi szokásokról Önálló munka | ||
Csütörtök | A húsvét jelképei | Mit hallottunk tegnap az előadásban? Szövegfeldolgozás Vetélkedő | Beszélgetőkör az hallottak felidézésére Csoportmunka, kérdés-felelet párokban. | |
Péntek | Zöldágjárás Beszámolók csoportokban a gyűjtőmunkáról Tablókészítés Locsolóvers-mondó verseny |
3. osztály
1. hét Tavaszköszöntő
A tavaszi természet, az időjárás | Napok | Művészetek | Tevékenység | Munkaformák |
A projekt alatt folyó időjárás-megfigyelés elindítása. Választható csoporttémák: - a növények élete (ébredő természet: virágok, fák) - az állatok élete (ébredés a téli álomból), költöző és áttelelő madarak - tavaszi munkák a kertekben, földeken, - tavaszi versek, dalok, mesék. Képek, szövegek, tollak gyűjtése, ezekből tablók készítése, ragasztás a projekt füzetbe. | HÉTFŐ | Schmidt Egon: Ébred az erdő Szabó Lőrinc: Tavasz Zenehallgatás: Vivaldi: Négy évszak – Tavasz I. tétel Daltanulás: Tavaszi szél... | Mi jut eszedbe a tavaszról? Képek közül a tavaszt ábrázolók kiválogatása. Milyen eszközök kellenek a bab elültetéséhez? Csoportok megalakulása önkéntes témaválasztás alapján. Az időjárást egyénenként figyelik meg (hőmérséklet, szél, csapadék, napsütés) saját táblázatba jegyezve az adatokat reggel, délben, este. Hőmérő leolvasásának megbeszélése. Szövegfeldolgozás a választott irodalomból. A mi fánk: minden csoport választ egy fát. Megfigyelések: kéregminta, sérülések, termések, levelek keresése, életkora, rajz a fáról, madárfészek, életfeltételek. | Beszélgetőkör Intuitív képek a zene alapján csoportonként. – Képtárlátogatás. Csoportos megfigyelések a parkban. |
KEDD | Lázár Ervin: Szabad-e gólyát lőni? Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak? – Cinke, Rigó, Pacsirta Madárhangok hallgatása Védett madarak kislexikona Szárazföldi madarak Madarak (Búvár zsk.) Fekete István: Fecskét látok… | Madarak felismerése, csoportosítása (ragadozó, gázló, úszó, költöző stb.) Ragadozó madarak jellemzői („fegyvere”). Védett madaraink: képek, eszmei érték fogalma. Rejtvények a madarak életével kapcsolatos szövegek alapján. Anyanyelvi tapasztalatszerzés: szövegből Ki? Mi? Kik? Mik?, illetve Milyen? Kérdésre válaszoló szavak gyűjtése csoportosítva. Rajzkészítés: rajzoljátok le, ami a legjobban megfogott benneteket az olvasmányból! Növényápolás: gyűjtőmunka a könyvtárban, könyvek kölcsönzése. Bab ültetése. | Szövegek feldolgozása páros munkában. Rejtvény megoldása csoportmunkában. Csoportmunka, szóforgó. Csapatmunka Beszélgetőkör: a könyvtári munka eredményéről. | |
SZERDA | Smetana: Moldva Éneklés: Tavaszi szél vizet áraszt Ápriliy Lajos: Esőcseppek Weöres Sándor: Napsugár a levegőben Kányádi Sándor: Tavasz Fekete István: Fecskét látok… | Tanítói tájékozódás a folyamatban lévő gyűjtőmunkáról, ha kell segítségnyújtás. Zenehallgatás: intuíciók a zenéről. Éneklés, mozgásimprovizáció A választott irodalmi műveken nyelvtani gyakorlás: szótagolás, elválasztás. Szólások, közmondások összeállítása szavakból, másolásuk a füzetbe. Projektoron tavaszi növényeket, kerti munkákat ábrázoló képek megtekintése. A növény fejlődésének feltételei (babültetés). Tavaszi témájú szöveges feladatok megoldása szorzással. Számolós tavaszi színezők. Anyanyelvi tapasztalatszerzés: szavak keresése, válogatása: Mit csinál? Mi történik? | Beszélgetőkör Frontális munka Önálló munka, majd forgóban ellenőrzés csoporton belül. Kerekasztal. Önálló munka. Írás ellenőrzése párban. IKT Önálló munka Kerekasztal |
CSÜTÖRTÖK | Schmidt Egon: Ébred az erdő | Homoki Nagy István: Gyöngyvirágtól lombhullásig – Tavasz c. rész megtekintése. Tavaszi képek vetítése Vizuális, auditív emlékezet fejlesztése a film és a képek kapcsán. Tavaszi vers választása verses kötetekből, gyűjtőmunka - Csuszka - Erdei pinty - Fűzike - Mókus - Sün - Őszapó Leíró részek keresése: sün, mókus Virágkoszorú készítése Szövegfeldolgozás | DVD Power point Önálló munka Páros munka Csoportmunka Páros munka | |
PÉNTEK | Tablók készítése a választott témákban csoportokban. Csoportok előadása a saját témájukról. Az időjárási táblázat áttekintése. Sikerütl-e adatokat gyűjteni? Milyen volt a hét időjárása? Megfelelt-e az évszaknak? Értékelés: Hogy érezted magad a hét folyamán? Mi sikerült jól? Min változtatnál? Mit tudtál már eddig is? Mi volt az új ismeret? | Három megy, egy marad Ha szükséges, az egyéni adatgyűjtést felválthatja a páros munka. |
2. hét Ünnepek (március 8., március 15.)
Márc. 8., március 15. | Napok | Művészetek | Tevékenység | Munkaformák |
Időjárás-megfigyelés folytatása a héten, új heti táblázat. Választható csoporttémák: - Versek, dalok gyűjtése - Petőfi Sándor élete - Kossuth Lajos élete - Márc. 15. eseményei képekben | HÉTFŐ | Beethoven: IX. szimfónia II. tétel Daltanulás: Esik eső karikára Petőfi Sándor: Nemzeti dal (Megzenésítve is.) | Megemlékezés a Nemzetközi nőnapról - eredete - lányok köszöntése virággal. Ki mit tud már márc. 15-ről? 1848. március - Pilvax, ifjak, Vasvári Pál, Jókai Mór, Petőfi Sándor - Nemzeti Múzeum, Nemzeti dal - 12 pont - Táncsics kiszabadítása Kokárda és zászló rajzolása a projektfüzetbe. A Nemzeti dal kifejező felolvasása, szavalása (aki önként megtanulta). | Beszélgetőkör Az egyes események megismerése csoportos anyaggyűjtéssel, szövegfeldolgozással. Az ismeretek átadása szakértői mozaikkal. Az események megelevenítése – jelenet csoportonként. |
KEDD | Daltanulás: Esik az eső, ázik a heveder Zenehallgatás: 1848-as dalok Mit kíván a magyar nemzet? | Meglévő tudás, az előző nap szerzett ismeretek felelevenítése. Magyarország (1711-1848) történelmi előzmények röviden. Térkép beragasztása a füzetbe, néhány helyszín bejelölése. Néhány fontos helyszín megkeresése. 1848-cal kapcsolatos képek, festmények, térképek keresése a könyvtárban. Kokárda készítése krepp papírból. Séta a Kossuth szoborhoz | Ablak: szavak, kifejezések gyűjtése márc. 15-ről Csoportos anyaggyűjtés. | |
SZERDA | Daltanulás: Jól van dolga a mostani huszárnak Petőfi Sándor: Szeptember végén Képek az 1848-49-es eseményekről | Tanítói tájékozódás a folyamatban lévő gyűjtőmunkáról, ha kell segítségnyújtás. A kokárda: Szendrey Júlia varrta az első kokárdát férje, Petőfi Sándor számára. Szövegfeldolgozás: A 12 pont részletes értelmezése Kokárda hajtogatása színes lapból | Szóforgóval ötletek leírása 3-3 pontról. Szóvivők megosztják a csoport elképzeléseit az osztállyal. Vélemények: miért értek/nem értek egyet. Power point megtekintése. | |
CSÜTÖRTÖK | Daltanulás: Kossuth Lajos táborában Képes történelem: Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Huszárok Fellobban a láng | Gönczi Lajos ny. őrnagy előadása az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről, rögtönzött kiállítás személyes tárgyi emlékeiből: korabeli fegyverek, harci eszközök, pénzek bemutatása. Szövegfeldolgozás Rajz: zászló, kard, huszár | Előadás frontálisan Differenciált munka, olvasmányból választott jelenetek előadása. Projektfüzetbe szabadon választva. |
Gyűjtőmunka a jövő hétre: - képek hagyományokról, népszokásokról, jeles napokról. - Hangszerek (régi és mostani) Megemlékezés március 15-én a községi ünnepségen a művelődési házban. | PÉNTEK | Zenehallgatás: Requiem egy álomért Petőfi Sándor: A vén zászlótartó; Egy gondolat bánt engemet Bem József: Temesvár szabadságunk sírja Képek az aradi vértanúkról. Knézich Károly ükunokájáról szóló újságcikkek | A tavaszi hajárat: I. szakasz: 1849. márc. 29. – ápr.6. II. szakasz: 1849.ápr.7. – máj. 21. Görgey Artúr – világosi fegyverletétel Megtorlás: okt. 6. Mit üzen számomra 1848-49? Szinyei Béla nyugdíjas mérnök beszámolója Írásbeli műveletek gyakorlása. Petőfi S.: Nemzeti dal Tablók készítése a meghirdetett témákban. Csoportok előadása a saját témájukról. Időjárás-megfigyelés heti összegzése, összehasonlítása az előző héttel. | Beszélgetőkör. Puzzle kirakása számolás alapján (Petőfi arcképe) Vers számonkérése Csoportmunka. Frontális |
3. hét Jeles napok
Böjtmás hava | Napok | Művészetek | Tevékenység | Munkaformák |
Időjárás-megfigyelés folytatása új táblázaton. | HÉTFŐ | Daltanulás: Szent Gergely doktornak… (meghallgatása a Ghymes együttes előadásában is) Mondóka: Fecskét látok, szeplőt hányok, selymet gombolyítok Jankovics Marcell: Jelkép kalendárium | Beszélgetés Böjtmás haváról. Jeles napokról, népszokásokról, hagyományokról általában: idejük, jellemzőjük. Régi fényképek: iskola, diákok, esküvő, temetés, mulatság, szokásokról jelenetek stb. Aranyeső töveztetése. | Beszélgetőkör Szövegfeldolgozás csoportmunkában - olvasás szóforgóval - kérdésekre válaszkeresés önállóan - egyéni munka közös értékelése, vélemények egyeztetése, a csoport végső álláspontjának kialakítása - ünnepek, jeles napok elhelyezése időrendi táblázatban - igaz – hamis állítások megfogalmazása az ünnepekről, szokásokról - mondatok kiegészítése kerekasztal módszerrel, másolás önállóan |
KEDD | Síppal,dobbal, nádihegedűvel… Népi hangszerek bemutatása. Daltanulás: Sándor napján… Kányádi Sándor: Március Bertha Bulcsú: Táj és évszakok (részlet) | Képek válogatása hangszerekről. Népi hangszer jellemzői, funkciója. Hangszerek kipróbálása, megszólaltatása, ritmuskíséret a dalhoz. Hangszerek lerajzolása a projektfüzetbe. Szövegfeldolgozás. | Feldolgozás differenciált feladatokkal. | |
SZERDA | Dal: Sándor napján | Látogatás a Római Katolikus templomban. Az atya előadása a liturgikus szokásokról, az egyházi jeles napokról. A hallottak összefoglalása, lejegyzése a projektfüzetbe. Búza ültetése Énekléshez ritmuskíséret improvizálása ritmusbottal. | Előadás meghallgatása. Csoportmunka, rövid fogalmazás közös elkészítése. | |
CSÜTÖRTÖK | Daltanulás: A, a, a, ma vagyon Gergely napja Dal: Bújj, bújj, zöldág… | Jeles napok: - Sándor, József, Benedek - Gyümölcsoltó Boldogasszony III. 25. Interneten szövegek, képek keresése a jeles napokról. Rövid szövegek: Gergely napja Sándor napja József napja Benedek napja Hangszerkíséret hangszerekkel. Zöldág készítése | Szövegfeldolgo-zás csoportban Páros munka a gépteremben (IKT). Szakértői mozaik Frontális Csoportmunka | |
Gyűjtőmunka hétfőre: Képek a vízről – Víz világnapja | PÉNTEK | Gergely járás felelevenítése az iskolai néptáncosok előadásában. Zöldágjárás felelevenítése a többi csoporttal közösen a tornateremben. Beszélgetés: Neked mi tetszett a legjobban (ezen a héten, a mai napon)? A legjobb élmény lerajzolása a projektfüzetbe. Időjárás megfigyelés értékelése: napsütés, szél, csapadék mennyisége. Az aranyeső vizsgálata. | Előadás megtekintése Közös játék Beszélgetőkör Önálló munka. Csoportmunka |
4. hét Húsvét
Húsvét | Napok | Művészetek | Tevékenység | Munkaformák |
Időjárás-megfigyelés folytatása, új táblázat kitöltése. Választható csoporttémák: - Húsvéti ételek - Húsvéti versek - Húsvéti népszokások (locsolkodás, tojásfestés, jelkép állatok) - Üdvözlőlapok, képek gyűjtése. | HÉTFŐ | CD: a víz hangjai Locsolóversek Jönnek a gólyák | Víz napja: gyűjtőmunka az interneten. Tabló készítése Ki mit tud a húsvétról, a húsvéti szokásokról? Szöveg feldolgozása. Illusztráció készítése. Tojástartó kiöntése gipszből. | Páros munka Csoport munka Beszélgetőkör Csoportmunka kooperatív technikákkal. Kooperatív rajz. |
KEDD | Házi feladat: Nyuszis dalok, versek, mondókák keresése csoportonként. | A családban élő szokások, hagyományok. Régi és új szokásaink. Apám húsvétja c. szöveg feldolgozása, rajzkészítés, tartalom elmondása. Nyuszis kép színezése utasítás szerint. | Beszélgetőkör Csoportmunka kooperatív technikákkal. Önálló munka. | |
SZERDA | Dalok: gyűjtött nyuszis dalok Óvodások aranyalbuma: nyuszis dalok hallgatása CD-ről | Látogatás a Református templomban. Liturgikus szokások bemutatása. Ismeretek rögzítése a projekt füzetben. Tanítói tájékozódás a folyamatban lévő gyűjtőmunkáról, ha kell segítségnyújtás Nyuszis versek, mondókák bemutatása. Rejtvények: tojásszínezés, ugyanolyan keresése. Labirintus. | Előadás meghallgatása. Csoportos előadás. Páros munka. | |
CSÜTÖRTÖK | Rövid szövegek a csoporttémákhoz kapcsolódva, de senki sem a saját témájához illő szöveget kap. Szövegben olvasottak elmesélése a többi csoport tagjainak. A hallottak kiegészítése a gyűjtőmunka alapján. | Kooperatív szövegfeldolgozás, lényegkiemelés. Három megy, egy marad. Egy-egy kisorsolt tanuló (pl. sárga csoport 2. sz. embere) mondja el a csoport munkájának eredményét. | ||
PÉNTEK | Húsvéti mese | Tojásfestés, tabló készítése a gyűjtött anyagok felhasználásával. Közben mesehallgatás Gipsz tojástartók kifestése, kosárka készítése. Időjárás megfigyelés értékelése, következtetések levonása: a hőmérséklet alakulása (leghidegebb/ legmelegebb nap; mikor volt a legnagyobb/legkisebb a napi hőmérséklet különbség, grafikon készítése tanítói segítséggel – negatív számok ábrázolása). Megfelelt-e az időjárás az évszaknak? Ha nem, milyen irányban volt eltérés. | IKT: hímes tojások fajtái – képsorozat megtekintése. |
5. hét Zárás
Zárás Napok Művészetek Tevékenység Munkaformák HÉTFŐ Húsvéti receptek keresése az interneten, az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagok, eszközök számbavétele. KEDD Zenehallgatás: Csajkovszkij: Virágkeringő Locsolóversek Tavaszi mozaik kép, tantermi dekoráció készítése. Tojásfestés Locsolóversek tanulása Páros és egyéni munka. Egyéni munka Fiúk, kettős kör SZERDA Történetek Jézusról, a húsvétről Rövid történetek Az ismeretek átadása a többi csoport tagjainak Húsvéti ételek készítése Olvasás csoportonként szóforgóval Szakértői mozaik Csoport munka CSÜTÖRTÖK Nyuszi-buli: Az iskolai néptánccsoport húsvéti motívumfűzése. Locsolkodás: fiúk – locsolóversek, lányok – ajándékok átadása. Játékok: Tojásgyűjtés Célbadobás műanyag tojással Projekt zárása (saját osztályteremben): Csoportok megbeszélik, kinek mi tetszett a legjobban a tavasszal kapcsolatos hónapban. Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok? Képek Előadás megtekintése. Osztályonként. Háromlépcsős interjú Dráma: néma játék IKT: a 4 hét alatt készült képek megtekintése.
„Tavaszi Zsongás”
A kompetencia alapú óvodai
programcsomag gyakorlati alkalmazása a tószegi óvodában.
2010. 04. 08. (csütörtök) 9 30 – 11 30
Mozgásos játékok a szabadban.
Sport délelőtt a szülőkkel.
Gyakorlati bemutató, szakmai beszélgetés.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
2010. 04. 09. (péntek) 9 30 – 11 30
Komplexitás a környezeti nevelésben.
Az élet körforgása (magvak ültetése, palántázás előkészítése).
Csoportos és egyéni tevékenykedtetés, szakmai konzultáció.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
2010. 04. 12. (hétfő) 9 30 – 11 30
Változatos módszerek alkalmazása a Katica csoportban.
Nyíladozó természet – tavaszi zöldségek.
Differenciált tevékenykedtetés, tájékoztatás.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
2010. 04. 13. (kedd) 9 30 – 11 30
Környezettudatos nevelés.
Földi finomságok.
Alkotó tevékenykedtetés, tapasztalatcsere.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
2010. 04. 14. (szerda) 9 30 – 11 30
Gyermeki kreativitást ösztönző, segítő óvodai tevékenységek.
Báb készítés, bábozás.
Differenciált tevékenykedtetés, konzultáció.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
2010. 04. 14. (szerda) 15 00 – 16 00
„Tavaszi szél vizet áraszt” – játszóház a szülőkkel.
Közösségnevelő játékok.
Csoportos tevékenykedtetés, beszélgetés.
Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária óvodapedagógusok
Kiállítás a gyermekek munkáiból. Az elmúlt hónapok eseményei képekben.
„Nyiladozó természet”
Nyílt hét a tószegi óvodában
2010. április 8-14.
2010. 04. 08. (csütörtök) 13 00 – 15 00
Hatékonyság, eredményesség a fejlesztő pedagógiában.
Komplex fejlesztő foglalkozás.
Bemutató foglalkozás, tapasztalatcsere.
Kovácsné Teleki Margit szakvizsgázott fejlesztő óvodapedagógus.
2010. 04. 09. (péntek) 9 00 – 11 00
A BGR bevezetése, tapasztalatai óvodánkban.
A gyermeki fejlődés nyomon követése, differenciálás, egyéni fejlesztés.
Bemutató tevékenykedtetés a csoportban, szakmai beszélgetés, tájékoztatás.
Mészárosné Király Marianna óvodapedagógus, Nagy Jánosné óvodapedagógus, belső gondozó.
2010. 04. 12. (hétfő) 15 00 – 16 30
A tehetség csírái az óvodában – népi játék és tánc.
Gyermekjátékok, táncok bemutatása, gyakorlása, konzultáció.
Bojtos Zsuzsanna szakvizsgázott népi játék és tánc vezető óvodapedagógus.
2010. 04. 13. (kedd) 9 30 – 11 30
Hátrány kompenzáció, esélyegyenlőség óvodánkban.
Komplexitás a vizuális nevelésben.
Bemutató, tapasztalatcsere.
Gál Istvánné óvodapedagógus, gyermek és ifjúságvédelmi felelős.
2010. 04. 13. (kedd) 13 00 – 15 00
Játékos nyelv és beszéd fejlesztés az óvodában.
A beszédhallás fejlesztése, anyanyelvi játékok, ajak és nyelvizom erősítő gyakorlatok.
Bemutató foglalkozás – mikro-csoport, tapasztalatcsere.
Kovács Mária nyelv-és beszédfejlesztő óvodapedagógus
2010. 04. 14. (szerda) 9 30 – 11 30
„Barátsághajó”. Bátorító pedagógia az óvodában
Játék a gyermekekkel, szakmai beszélgetés a felnőttekkel.
Bajáriné Penzer Erika IP - bátorító óvodapedagógus.
Kiegészítő programok: Kiállítás a gyermekek munkáiból
„Nyitnikék”
Tanítási órák a kompetencia alapú oktatás jegyében
Tisztelt Szülők! Kedves Érdeklődők!
Intézményünkben 2009 szeptemberétől vezettük be a kompetencia alapú oktatást hat tanulócsoportban. Két osztályban (3.a,
A bevezetés célja az volt, hogy tanulóinknak olyan ismereteket, tudást adjunk, melyeket hasznosítani tudnak a mindennapi életben; hogy minden gyermek egyéni ütemben, a lehető legtöbbet fejlődhessen. Ennek érdekében a hagyományos formák mellett új módszerekkel (kooperatív technikák, projekt módszer, drámajáték), változatos munkaformákban (osztályszintű, csoport-, páros, valamint részben vagy egészben egyénre szabott munka) folyik az ismeretek elsajátítása. A tanulás élményszerűbb, játékosabb formában zajlik. A gyermekeknek több lehetőségük van az aktív részvételre, több felelősségük van a tudás megszerzésében. Így nagyobb érdeklődéssel dolgoznak. Munkájuk csak akkor lehet sikeres, ha elfogadják, segítik támogatják egymást. A csoport sikere az egyén sikerétől függ, ehhez pedig folyamatos együttműködésre van szükség. Tudásuk átfogóbb lesz, olyan képességeket sajátítanak el, gyakorolnak be (pl. vitakészség, érvelés, kommunikáció, önismeret), melyeket egész életükben hasznosítani tudnak.
Szeretettel várjuk Önöket!
Az iskola nevelői, dolgozói és a gyerekek
Látogatható órák:
4. b osztály
3 - 4. óra
Major Krisztina
2. óra
Tóthné Habony Zsuzsanna
2. óra
Galambosné Kormos Ildikó
3. b osztály
1-2. óra
Buczkóné Katona Erika
1-2. óra
Bátiné Bartók Erzsébet
1. óra
Csutárné Szabó Andrea
Görögország
6. osztály (nem szakrendszerű óra)
Elforgatás, eltolás
A TÁMOP 3.1.4.-08/2-2008-0115. számú "Új iránnyal a versenyképesebb tudásért Tószegen" című pályázat keretében négy osztályban (2.a, 3.a, 3. b, 4.b) több hetes projektben vesznek részt a tanulók.
A negyedik osztályosok heteken át foglalkoznak az indiánok szokásaival, életmódjával, kultúrájával. A többi osztály a tavasz témakörét járja körbe. Egy-egy hétig ismerkednek a tavaszi természettel, március 15. eseményeivel, a jeles napokkal és a húsvéti ünnepkörrel.
A tanítási órák sikere érdekében minden osztály tanulói önállóan igyekeznek minél több információt, ismeretet gyűjteni könyvtárban, interneten, családi beszélgetések alkalmával. Az órákon csoportokban dolgozzák fel a kiválasztott témaköröket. A megszerzett ismereteket a hét zárásakor osztják meg társaikkal. Tablókat készítenek, játékot tanulnak, hagyományokat elevenítenek fel.
A project részletes programját hamarosan e helyen is közzé tesszük.
Az alábbiak szerint módosult az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata:
A III.B fejezet Külső Kapcsolatok Szabályozása rész a következőkkel egészül ki:
„2.b pont: Az intézmény biztonságos működését garantáló szabályok
Az intézménnyel közvetlen jogi kapcsolatban nem álló személyek ( az intézmény területén tartózkodó szülők, gondviselők, gyám illetve az intézménnyel kapcsolatban nem álló minden más személyek) magatartásukkal, viselkedésükkel az intézményben folyó pedagógiai és szabadidős, tanórán kívüli tevékenységet nem zavarhatják. Az intézmény rendezvényein, ünnepségeken és más az intézmény által szervezett programokon, foglalkozásokon olyan magatartás, viselkedés várható el, amely másokban megbotránkozást, riadalmat nem kelt. Tilos a botrány, garázdaság, közösségellenes, erőszakos magatartás tanúsítása. Az intézmény az elvárt normák megszegése esetén a módosított 218/1999. (XII.28.) Korm.rendelet előírásait alkalmazza.”
Indoklás:
A közoktatásról szóló törvény 40.§-ának új (3) bekezdése szerint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározhatók azok a közoktatási intézmény biztonságos működését garantáló szabályok, amelyek megtartása kötelező a közoktatási intézmény területén tartózkodó szülőknek, illetve a közoktatási intézménnyel kapcsolatban nem álló más személyeknek.
A szervezeti és működési szabályzat e rendelkezéseit hozzáférhetővé kell tenni oly módon, hogy azokat bárki megismerhesse.
A módosítás célja a közoktatási intézményekben tapasztalható erőszakos magatartás különböző formái elleni szabályozottabb fellépés elősegítése. A korábbi előírások csak miniszteri szinten (a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 4.§(1) bekezdése c)pontja) és csak a nevelési-oktatási intézmények esetében követelték meg a belépés és a benntartózkodás rendjének a szervezeti és működési szabályzatban történő szabályozását azok esetében, akik nem állnak jogviszonyban az óvodával, iskolával. A jelen módosítás törvényi szintre emelte az intézmény biztonságos működését garantáló helyi szintű szabályok meghatározásának lehetőségét, és egyidejűleg kiterjesztette azt valamennyi közoktatási intézményre. Az új rendelkezés 2009. december1-től hatályos.
Az FVM rendeletet adott ki az iskolagyümölcs program végrehajtásáról, amely program EU támogatással valósul meg. (129/2009.(X.8.) FVM rendelet)
A program célja: Az általános iskolák 1-4.évfolyamos tanulóival megkedveltesse a gyümölcsök fogyasztását, ezáltal hosszú távon emelje a korosztály gyümölcsfogyasztását, így hozzájáruljon az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, valamint a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelemhez.
A program kedvezményezettjei: A közoktatsi törvény 20.§(1) bekezdés b)pontja és (2) bekezdése szerinti általános iskola 1-4. évfolyamán tanuló gyermekek.
A program időtartama:2010. január 4. - 2010. június 30.
A program tartalma: Heti 2 db I.osztályú étkezési alma tanulónként (térítésmentesen), valamint a gyümölcs és zöldségágazgatot és/vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében végrehajtott kísérő intézkedés.
Támogatás mértéke: 40Ft minden egyes kiosztott alma után, amelyet a beszállító vehet igénybe. Beszállító az la regisztrált almatermelő lehet, akinel minimum 10 ha almaterülete van. A mi intézményünkhöz a DDATÉSZ Dél-Alföld Zrt. szállítja hetente 1 alkalommal az almát, amelye 2 napon, a főétkezésen kívül adunk ki tanulóinknak.
Köszönjük, válljék egészségünkre!
Varga Józsefné igazgató
TÁMOP 3.1.4/08/2-2008-0115
2009. november 2 – november 6.
A megvalósítás helye: Általános Iskola és Óvoda Tószeg
Óvodai Tagintézménye
Megvalósítók: Katica csoport
A témahét célja: Az egészséges életmódra nevelés, egészség megőrzés, a betegségek megelőzésének kivédése.
1. nap: Tisztálkodás, táplálkozás
- Védőnő látogatása a csoportban. Beszélgetés a helyes tisztálkodásról, fogmosásról, a betegségek megelőzéséről.
- „Mi van a takaró alatt?” a tisztálkodási eszközök külön válogatása.
- Babák fürdetése.
- Orvosos szerepjáték.
- Talpfestés – bábozás a talpakkal.
2. nap: Zöldségnap
- Zöldségfélék kóstolgatása, megnevezése, mit lehet belőle készíteni. Beszélgetés.
- Zöldségbábok készítése - kiállítás.
- Célba dobás babszemekkel.
- Kukorica-pattogtatás, evés, fűzés.
- Sült tök-kóstolás.
- Töklámpás készítése.
3. nap: Gyümölcsnap
- Gyümölcsök megnevezése.
- Gyümölcslé készítése.
- Gyümölcssaláta készítése.
- Diót törünk. Sült almát készítünk (méz, dió).
- Befőtt lekvár kóstolgatása.
- Játékok készítése dióból.
- Dió gurító verseny: „Ki tudja a bottal bejuttatni a diót a kapuba?”
4. nap: Tej nap
- Kóstolgatás (tej, tejföl, joghurt, kefir, sajt).
- „Találd ki mit eszel?” – ízlelést fejlesztő játék.
- Körözött készítése.
- Puding készítése.
- Tehénke készítése kukorica szárból.
- „Egészséges életmódra nevelés kisgyermekkorban” – szülők számára. Előadó: Dr. Urbán Mária óvodánk gyermek orvosa.
5. nap: Sport nap
- Zenés torna, mozgásos játékok, lábtorna.
- Kerékpározás (időjárás függő).
- Futás, séta a csónakázó tó körül (időjárás függő).
- Családi sportdélután (váltóverseny, kötélhúzás, foci).
Összegzés:
A gyermekek szívesen, érdeklődve vettek részt a hét eseményein.
A szülők számára ezen a héten lehetőség nyílt az óvodai életbe történő betekintésre, a gyermekekkel együtt történő játékra, mozgásra, egyéb tevékenységekre.
A hét eseményei kellemes hangulatban zajlottak.
Tószeg, 2009. 11. 08.
Bojtos Zsuzsanna
Gondáné Csútár Mária
megvalósító óvodapedagógusok
TÁMOP- 3.1.4./08/2-2008-0115
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP-3.1.4/08/2, Kompetencia alapú oktatás egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben címmel pályázatot írt ki. A pályázaton Tószeg Község Önkormányzata két feladat-ellátási hellyel (óvoda, iskola) sikeresen pályázott (
A támogatás mértéke óvodai feladat ellátási helyen:
Óvodánk 5 csoportos (1 vegyes csoport, és 4 tiszta csoport), 110 férőhelyes. Jelenleg 120 gyermeket nevelünk. Intézményünk felvállalta a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését is, jelenleg 2 gyermeket fejlesztünk. Óvodapedagógusaink száma 10 fő, dajkai létszám 5fő.
A kompetencia alapú óvodai programcsomag 2009. szeptember 1-től, 1 óvodai csoportban (Katica csoportban -középső csoport-, 28 fővel), 2 óvodapedagógus (Bojtos Zsuzsanna, Gondáné Csútár Mária) részvételével kerül bevezetésre.
A projekt menedzsere: Varga Józsefné
A projekt szakmai vezetője: Nagy Jánosné
A projekt szakmai felügyelője: Pintér Sándorné
A kompetencia-alapú óvodai programcsomag bevezetésével, megvalósításával arra törekszünk:
- hogy a gyermekek felfedezzék képességüket, készségüket, azokat fejlesztve kialakuljon egészséges önbizalmuk „én tudatuk”, és ezáltal képesek legyenek újabb ismeretek megszerzésére, melynek birtokában meg tudjanak felelni a jövőbeli kihívásoknak.
- hogy a helyi, saját adottságainknak megfelelően neveljük az óvodásokat, előtérbe helyezve az egyéni képességfejlesztést, melynek birtokában megtanulnak a gyermekek bizonyos dolgokat megcsinálni, bizonyos feladatokat megoldani, ehhez legyen állandó késztetésük, motivációjuk.
A komplex óvodai programcsomag az egész életen át tartó tanulást megalapozó motivációs, játékos készségfejlesztő és az iskolába való átmenetet segítő tevékenységgel kapcsolatos program. A programcsomag választható, fejleszthető, komplex lehetőséget biztosít a módszertani kultúra megújulására, a gyermekek differenciált fejlesztésére, az egyéni fejlődési ütem figyelembe vételére, a játékos formában történő komplex fejlesztésére. Minél több tapasztalathoz, élményhez kell juttatni a gyermeket, természetes kíváncsiságukat kell kielégíteni.
Legyen mindig levegő, hogy lélegezhess, tűz, hogy melegedhess, víz, hogy ihass, és föld, hogy élhessünk.
A négy elem a programcsomag tartalma a négy őselemhez kötődik: levegő, tűz, víz, föld.
Az ajánlás tématerveket tartalmaz, melyeket igyekszünk beilleszteni saját helyi programunkba. A programcsomag különböző nevelési területeket komplex formában dolgozza fel, biztosítva annak lehetőségét, hogy saját programunk elemeit is beépíthessük. Sok használható ötletet kaptunk, kapunk a témák feldolgozásához. Gazdagította, gazdagítja módszertárunkat, illetve mi is tudjuk eredeti, használható ötletekkel kiegészíteni, bővíteni a programot. Ezáltal az óvodánknak megmarad a saját, önálló arculata, a bevált helyi programunk nevelésfilozófiája.
Komoly kihívást jelentett a programban való részvételünk a megvalósító kolleganők számára. A meglévő tervező munkánkat még alaposabban át kellett gondolnunk, a programcsomag beilleszthetőségét mérlegelni kellett.
Előtérbe került, hangsúlyosabbá vált a két óvónő egymást segítése, együttgondolkodása, összhangja.
A társadalomnak, szülőknek, intézményünk fenntartójának is igénye, hogy a gyermekekkel jól képzett, korszerű ismeretekkel rendelkező, elhivatott óvodapedagógusok foglakozzanak. Az óvodánkban folyó innovatív munka elengedhetetlen szemléletváltást kíván minden résztvevő pedagógustól. A pedagógusokat fel kellett készíteni a megismert innovációs program befogadására, adaptálására és a képességfejlesztés integrált megvalósítására.
A pedagógus-továbbképzések pedagógusok, és a vezető számára különféle tématerületeken nyújtanak segítséget, támogatást a program megvalósításához.
Mindenképpen hasznosnak ítélem meg a programban való részvételünket, hiszen a kifejlesztett programcsomag a magyar óvodapedagógia megújulását célozza, a kor kihívásainak próbál eleget tenni amellett, hogy a gyökereket, nagyszerű hagyományait megőrzi.
Mit várunk az óvodai programcsomag bevezetésétől?
- Sokkal hatékonyabb, és eredményesebb nevelőmunkát.
- A gyermekek igényeinek, és életkori sajátosságainak megfelelő fejlesztést.
- Tevékenykedtetőbb módszerek alkalmazását.
- Alkalmazhatóbb tudás megszerzését.
- Óvodából az iskolába való átmenet megkönnyítését.
- Az iskolai fejlesztés megalapozását.
- Esélyegyenlőség növelését.
- Az intézmények és a pedagógusok közötti együttműködés erősödését, egymáshoz közeledését.
- Pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztését, megújulását.
- Modern digitális eszközök alkalmazását az óvodai életben.
Reméljük, hogy az óvodánkban bevezetésre kerülő kompetencia alapú oktatási program új távlatokat nyithat a gyermeknevelésben.
Reményeink szerint a program nagyban továbbfejleszti, színesíti munkánkat és nagy segítséget nyújt a differenciálásban, az egyénre jellemző sajátosságok keresésében, és segíthetjük a gyermekek optimális fejlesztését.
Bízom a közös jövőnkben, a hiteles és jó emberekben, a hatékony, elkötelezett és magas színvonalú szakmai munkában.
Cselekednünk kell hittel, lelkesedéssel és kitartással, és hinnünk kell abban, hogy jó úton járunk, és lesznek a jövőben követőink, társaink.
Pintér Sándorné
Intézményegység vezető, szakmai felügyelő
Tószeg, 2009. 12. 02.
Csúrik Sándor és neje
Helyben
Tisztelt Szülők!
A tószegi Általános Iskola tanulói és dolgozói nevében ezúton szeretném Önöknek megköszönni, azt az önzetlen felajánlást, amellyel segítették, hogy 2009-ben is felejthetetlen, örömteli legyen tanulóink számára a karácsonyi ünnep. Az Önök által felajánlott csodálatos karácsonyfát az aulában díszítik gyermekeink, öltöztetik és varázsolnak köré ünnepi hangulatot a téli szünet kezdetéig. Ezt látva és átérezve a gyermeki örömet, köszönöm Önöknek, hogy minden gyermeknek, aki a tószegi iskolába jár, van karácsonya, karácsonyfája, sőt még egy nyertes pályázatunk kapcsán, ici-pici meglepetés is jut majd a fa alá.
Kívánok Önöknek minden szépet és jót az ünnepekre, a közelgő újesztendőre.
Tószeg 2009. december 15.
Köszönettel
Varga Józsefné
igazgató
TÁMOP 3.1.4.
Egészségnevelési témahét programjai
2009. november 23. – november 27.
Megvalósítás helye: Általános Iskola és Óvoda, Tószeg
Megvalósítók: Az alsó tagozatos osztályok.
A témahét célja: Megismertetni a gyerekekkel az egészségmegőrzés területeit, a
betegségek megelőzésének lehetséges módjait.
A hét folyamán minden nap megvalósuló programok:
Közös reggeli torna lehetőség szerint az udvaron. (Rossz idő esetén több osztály közösen az iskola nagyobb folyosóin, aulájában.)
Fogmosás az osztályban, illetve a napközis csoportban a tízórai, az ebéd és az uzsonna után.
Zöldségek, gyümölcsök nassolása osztályonként. (Egész hónapban a szülők által felajánlott terményekkel.)
Osztálykeretben az adott nap témájához kapcsolódó beszélgetések, tananyagok feldolgozása.
Mozgásos játékok.
Tisztasági őrjárat (egész hónapban).
A plakátok elkészítése a hét folyamán.
Délutáni programjaink 14 órakor kezdődnek.
1. nap: Nyitónap
Reggel az alsó tagozatos osztályok gyűlésén Makk Marci és Makk Marcsi bemutatása.
A témahét programjainak ismertetése.
Csoportos plakátkészítő verseny meghirdetése.
Közös reggeli torna.
Kötélhúzó verseny osztályonként a tornateremben.
Osztálykeretben:
Makk Marci és Makk Marcsi figurájából kitűző készítése minden gyereknek.
2. nap: A táplálkozás napja
Iskolai szinten:
Kézműves foglalkozások (zöldségek, gyümölcsök krepp mozaikból, színezés, só-liszt gyurmázás, origami).
Kapitánylabda évfolyamonként.
Osztálykeretben:
A táplálkozás szerepe az egészség megőrzésében. A helytelen táplálkozás következményei. A táplálkozási szokások összehasonlítása. A test szükségleteinek ismerete. A táplálkozáshoz kapcsolódó illemszabályok megbeszélése.
Látogatás a községben működő pékségbe (az influenza járvány miatt későbbi időpontra halasztva)
3. nap: A tisztálkodás napja
Iskolai szinten:
Az iskolai védőnő „Betegségek megelőzése, egészségmegőrzés” című előadásának meghallgatása a művelődési házban.
Váltóverseny évfolyamonként.
Osztálykeretben:
A tisztálkodás szabályai, területei, eszközei.
Különböző fésűk, hajkefék összehasonlítása, körömkefék és reszelők kipróbálása megfelelő fertőtlenítés mellett.
Tisztálkodási eszközök gyűjtése, funkciójuk megbeszélése. Az alapos kézmosás gyakorlása.
4. osztályosok látogatása az orvosi rendelőben.
4. nap: A mozgás napja
Iskolai szinten:
Aerobic a nagy szünetben.
Szellemi vetélkedő a héten érintett témákból.
Kötélmászó és kötélhajtó verseny.
Az elkészült plakátok összegyűjtése, zsűrizése.
Osztálykeretben:
A mozgás szerepe az egészséges életmódban.
Mit, hogyan és miben mozogjunk? (Az egyénre szabott mozgásformák kiválasztásának szempontjai. A mozgás, a testedzés kivitelezésének módja. Az öltözködés, az alkalmakhoz illő ruhadarabok kiválasztásának szempontjai.)
5. nap: Zárónap
Iskolai szinten:
Az egészséggel kapcsolatos filmek megtekintése a könyvtárban forgórendszerben.
Svédasztal az osztályok által készített ételekből.
Plakátkiállítás az aulában és a földszinti folyosón. Szavazóláda kihelyezése.
A plakátkészítés eredményhirdetése, a zsűri és a közönség által legjobbnak tartott munkák díjazása.
Családi sportvetélkedő este a tornateremben.
Osztályszinten:
Egészséges ételek készítése a szülők által felajánlott alapanyagokból.