Tankötelezettség megkezdésére (halasztására) vonatkozó ÚJ szabályozás eljárásrend - Tájékoztató + KITÖLTENDŐ ŰRLAP ELÉRÉSE

KÉRELEM

Tanköteles gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben való részvétele engedélyezéséhez (2022.december végétől él majd a link)

A kitöltendő űrlap ide (a szövegre) kattinva elérhető! 

 

Az alábbiakban az Oktatási Hivatal közleményét teles terjedelmében közöljük.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.

Figyelem! A gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább már nem halasztható, a hétéves gyermeknek szeptember 1. napjával mindenképp meg kell kezdje tankötelezettségének teljesítését.

Ha a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága a sajátos nevelési igény (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül (január 18. napjáig) szakértői véleményében javasolja, hogy a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben részesüljön, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ilyenkor a szakértői véleményt az óvodában kell bemutatni, az óvoda pedig annak alapján berögzíti az óvodában maradás tényét a köznevelés információs rendszerébe (KIR).

Figyelem! Ha az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a gyermek további egy nevelési évig történő óvodában maradását támogató előzetes szakértői vélemény kiállítására január 18. napjáig nem kerül sor és amennyiben a szülő szeretné, hogy gyermeke még egy évig óvodai ellátásban részesüljön, akkor a szülőnek kérelmet kell benyújtania a Hivatalhoz a törvényi határidőn belül, vagyis legkésőbb január 18-a éjfélig.

Figyelem! A Hivatal a döntését a szülővel határozat formájában közli, a határozat és a szakértői bizottság szakértői véleménye egyaránt kötelező érvényű. Amennyiben a Hivatal helyt ad a szülő kérelmének, illetve, ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a törvényi határidőn belül javasolja az óvodában maradást, a gyermek egy tanévvel később válik tankötelessé. Ez azt jelenti, hogy a gyermek még egy nevelési évig kötelező módon óvodai ellátásban fog részesülni. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül sem a Hivatal határozatát, sem a szakértői bizottság szakértői véleményét, és azzal ellentétes módon nem írathatja gyermekét iskolába.

1. A kérelem benyújtása

a)       A benyújtás határideje

Figyelem! A kérelembenyújtási időszak lejárt!

A kérelmeket a 2023/2024. tanév vonatkozásában 2023. január 18. napjáig lehetett benyújtani.

b)      A kérelmező

A tankötelezettség korábbi megkezdése iránti kérelmet a szülő/gyám, vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be.

Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, a kérelmet benyújtó szülő nyilatkozik arról, hogy a kérelemben foglaltakkal a másik szülő egyetért.

c)       A kérelem benyújtásának módja, kapcsolattartás

A kérelmet ügyfélkapus tárhelyszolgáltatás igénybevételével (ügyfélkapus azonosítást követően kitöltött és beküldött kérelem) vagy postai úton is be lehet nyújtani. Javasoljuk az ügyfélkapus benyújtást, ami a postai benyújtáshoz képest jelentősen lerövidíti az ügyintézés időtartamát.

  • Az ügyfélkapu segítségével előterjesztett kérelmek esetében az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére küldi meg, amelyet javaslunk a tartós tárhelyre elmenteni. Az ügyfélkapus tárhelyen a döntés 30 napig kerül tárolásra, a döntések huzamosabb megőrzésére a tartós tárhely alkalmas.
  • A postai úton benyújtott kérelmeket a következő címre kell beküldeni:

Oktatási Hivatal
Budapest
1982

A postai úton feladott kérelmet javasolt könyvelt postai küldeményként (ajánlott levél) feladni annak érdekében, hogy a levél útját a feladó a Magyar Posta nyomkövető szolgáltatásán keresztük nyomon tudja követni.

Postai kapcsolattartás esetén az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag postai úton
küldi meg a kérelemben megadott postacímre.

  • Figyelem! Az e-mailben benyújtott kérelmeket az Oktatási Hivatal nem fogadhatja be. Az e-mailben beküldött dokumentumok alapján a tankötelezettség megkezdésének halasztására irányuló eljárás nem indul meg.

d)      A kérelem kitöltése és tartalma

A kérelem kitölthető:

  • ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus űrlap használatával: a kitöltött elektronikus űrlapot véglegesítés után az Oktatási Hivatal elektronikus felületén kell beküldeni. Az ügyfélkapus azonosítással használható elektronikus űrlap kitöltése és beküldése előtt olvassa el a kitöltési útmutatót. Felhívjuk a figyelmet, hogy az űrlap a beküldéssel válik érvényessé, az űrlap kitöltése önmagában nem elegendő, azt a véglegesítés után be is kell küldeni a „Kérelem beküldése” gombra kattintva!
  • papíralapon, elektronikus űrlap használatával: az elektronikusan kitöltött, kinyomtatott és kézzel aláírt űrlapot postai úton meg kell küldeni azt Oktatási Hivatalnak (Oktatási Hivatal, Budapest, 1982). Az elektronikus űrlap kitöltése előtt olvassa el a kitöltési útmutatót.

A kérelembenyújtási időszak lejárt! A linkre kattintva kizárólag folyamatban lévő ügyével kapcsolatban nyújthat be hiánypótlást: https://ohtan.oh.gov.hu/

A kérelmek pontos kitöltése és a gyors ügyintézés érdekében kérjük, hogy használja az elektronikus űrlapot abban az esetben is, ha postai úton kívánja eljuttatni kérelmét a Hivatalhoz. Kérjük, hogy lehetőség szerint válassza az ügyfélkapus benyújtást és az elektronikus ügyintézést, így jelentősen lerövidíti az ügyintézéshez szükséges időt. Ilyen módon a Hivatal és az ügyfél között gyors és biztonságos csatornán keresztül történik a kapcsolattartás.

Arra is van lehetősége a kérelmezőnek, hogy kérelmét szabadon megfogalmazva postai úton terjessze elő (Postacím: Oktatási Hivatal, Budapest, 1982).

Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • a gyermek azonosító adatai: név, születési hely és idő, anyja lánykori neve, oktatási azonosító, lakcím, tartózkodási hely (ha eltér a lakcímtől)
  • a kérelmező szülő / gyám vagy gyámhivatal adatai: név, levelezési cím, e-mail cím, telefonszám
  • a gyermek jelenlegi jogviszonya: óvoda neve, OM azonosítója, címe
  • indokolás: A gyermek milyen egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, hogy egy évvel később kezdje meg tankötelezettségének teljesítését?
  • a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja
  • a kérelmező beleegyező nyilatkozata arról, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el
  • dátum, aláírás

e)      A kérelem mellékletei

A kérelemhez nem kötelező mellékleteket csatolni.

A kérelemhez minden olyan dokumentum csatolható, amely a kérelemben foglaltakat igazolja: pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye, óvodai fejlődési napló, pedagógiai szakvélemény, szakorvosi igazolás, stb.

Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet. Ha a szülő nem mellékel kérelméhez igazoló dokumentumot, vagy azokból nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a gyermek fejlettségi szintjét, az Oktatási Hivatal pedagógiai szakértői bizottság kirendeléséről gondoskodik. A gyermek vizsgálatával kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról a szakértői bizottság tájékoztatja a szülőt.

Amennyiben a kérelmet a gyám nyújtja be, a gyám kirendeléséről szóló döntést csatolni kell a kérelemhez.

Amennyiben a szülő/gyám helyett a törvényes képviselő megbízásából más személy nyújtja be a kérelmet, ahhoz csatolni kell a szülő/gyám által adott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást.

f)        Nyilatkozatok

Kérelmében a kérelmező nyilatkozik arról, hogy

-          az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismerte és elfogadja,

-          a tankötelezettség megkezdésének halasztására vonatkozó tájékoztatót megismerte,

-          a kérelemben megadott adatok a valóságnak megfelelnek,

-          tudomásul veszi, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el.

-          a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja.

A nyilatkozatokat az elektronikus űrlap tartalmazza.

2. Az eljárás ügyintézési határideje

a)       Amennyiben a kérelem és a kérelemhez csatolt dokumentumok alapján a tényállás tisztázott, a Hivatal a kérelem beérkezését követően 8 napos határidővel (postai kapcsolattartás esetén postai úton, ügyfélkapus kapcsolattartás esetén a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére elektronikus úton) megküldi a döntést.

b)      Amennyiben szakértő kirendelésére, egyéb dokumentumok, adatok beszerzésére van szükség a döntés meghozatalához, a Hivatal a kérelem beérkezését követően 50 napon belül (postai kapcsolattartás esetén postai úton, ügyfélkapus kapcsolattartás esetén a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére elektronikus úton) megküldi a döntést.

c)      Ha a kérelem a Kormány által elrendelt igazgatási szünet alatt kerül benyújtásra, az ügyintézési határidő csak az igazgatási szünet lejártát követő napon indul.

3. Jogorvoslat

A Hivatal döntése ellen annak kézhezvételét követően 15 napon belül közigazgatási per indítható. A keresetlevelet a felperes lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint közigazgatási ügyekben illetékes Törvényszékhez kell címezni és az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani.  A közigazgatási per illetéke 30.000 Ft. Tárgyalás tartását a keresetlevélben lehet kérni.

4. Az eljárásra vonatkozó jogszabályok

5. Adatkezelési tájékoztató

Kérjük, hogy a kérelmek benyújtása előtt tekintse át az Adatkezelési tájékoztatót.

6. Elérhetőségek

Oktatási Hivatal, Köznevelési Engedélyezési Osztály

e-mail: ovoda@oh.gov.hu

telefon: (36-1) 374-2310; (36-1) 374-2414; (36-1) 374-2268; (36-1) 374-2137; (36-1) 374-2404

7. Letölthető tájékoztató

Rövid tájékoztatónkat itt tudja letölteni PDF formátumban. 

Utolsó módosítás: Budapest, 2023.január 19.

OKTATÁSI HIVATAL