Kis kosarasok nagy napja


2015. február 24-én a sportiskola meghívására iskolánk 2. osztályos „kosaras” lányai – a Tószegi Vadrózsák – jamborin vettek részt a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Erre az alkalomra elkészültek a spotiskolától kapott, TÓSZEGI VADRÓZSÁK feliratú számozott mezek is, melyet a gyerekek büszkén viseltek.

A sportversenyen rajtunk kívül 4 csapat indult: a házigazda Kőrösi 1. és 2. csapata és a Szegő Gábor Általános Iskola 1. és 2. csapata. A lányok először váltóversenyekben és dobóversenyben, utána mini kosárlabda mérkőzéseken mérték össze tudásukat.

A Tószegi Vadrózsák valamennyi számban eredményesen szerepeltek: a váltóversenyben és a dobó versenyben 3. helyen végeztek, a könnyített szabályokkal játszott, rövidített 3 mérkőzésből pedig egyet sikerült megnyerniük. Teljesítményüket a szervezők éremmel, csokoládéval és feliratos karkötővel jutalmazták.

Az elért eredmények azért is biztatóak, mert a versengő csapatok közül kettő idősebb korosztályhoz tartozott.

 

 Elismerés illeti a versenyző gyermekek szüleit és Berczi Brigitta testnevelőt, akik vállalták a gyerekek szállítását, és lelkes szurkolásukkal hozzájárultak a sikerhez.

Terveink között szerepel, hogy még ebben a tanévben részt veszünk hasonló rendezvényen, illetve – a spotiskola segítségével – mi is otthont adunk egy jamborinak.

 

Tószeg, 2015. 02. 25.

                                                                                 Csendesné Rimaszombati Judit  felkészítő testnevelő