Vers- és prózamondó versenyt rendeztünk

 A Tószegi Általános Iskola könyvtára vers- és prózamondó versenyt rendezett december 16-án. Nagy volt az érdeklődés a vetélkedő iránt, mintegy harminc diák adta elő produkcióját. Az alsós tanulók is igen aktívan szerepeltek. A zsűri tagjai - Szakali Gábor és Fekete Sándor - dicsérték a fellépőket, mert a legtöbben érthető szövegmondással, jó előadással rukkoltak ki. A prózamondók inkább olvasták a hosszabb szövegeket, ám a verseket fejből mondták a gyerekek. A könyvtárban alig lehett férni, egy széken ketten is ültek - akkora volt az érdeklődés a rendezvény iránt. A jó hangulatú vetélkedő végén emléklapot kaptak a szereplők. A legjobbak pedig, a Magyar Kultúra Napján, 2015. január 22-én a művelődési házban rendezendő gálaműsoron léphetnek fel. Ők a következők: Járomi Kira, Tóth Vera, Burián Mónika, Ocskó Réka, Berki Levente, Szabó Noémi, Szabó Nóra, Varga Panna, Bozsó Fanni, Mészáros Vivien.