Tanévnyitó 2020-2021. tanév

Intézményünk a tanévnyitót 2020.09.01-én (kedd) 8 órakor tartja.

Ezen a napon a 2., 3., 4. órában osztályfőnöki órát tartunk.

A tanévnyitó után mérjük fel a napközi, tanulószobai és menzai igényeket véglegesen, akik ebédet kérnek, azoknak 11:40-től biztosítjuk már ezen a napon is.

Délután 16 óráig napközis, tanulószobai felügyelet lesz az intézményben.

2020.09.02-től (szerda) órarend szerinti tanítás lesz.

Tájékoztatjuk a szülőket és a tanulókat, hogy a mai napon rendelkezésünkre álló információk alapján hagyományos iskolábajárással indul a tanév. Kérjük az alsó tagozatos szülőket, hogy az első napon hozzák be az iskolába a szokásos felszereléseket, könyveket, amelyeket az osztályfőnök, alsóban tanító pedagógus be szokott szedni és nem kell naponta hazavinni, mert 2020.09.02-től az iskola területére csak az itt dolgozók és a tanulók léphetnek be. A nap végén a csoportokat a kapuhoz kísérik a pedagógiai asszisztensek, napközis nevelők, osztálytanítók és ott adják át a szülőknek a gyermekeket. Kérjük a szülőket, hogy zárt térben használjanak orr és száj eltakarására alkalmas maszkot/kendőt!

Köszönjük megértésüket!